Fejek hullottak Trump kedvenc tévécsatornájánál

Felmondott Bill Shine-nak, a Fox televízió egyik társelnökének a republikánusokhoz közel álló televízió tulajdonosa, Rupert Murdoch.
Szabó Zsuzsanna, 2017. május 2. kedd, 06:48

A hivatalos indoklás szerint Shine nem tett eleget a televízióban elharapódzott szexuális zaklatások ellen, sőt, leplezni próbálta a bajokat.

Tavaly júliusban Roger Ailes, a Fox alapító elnök-vezérigazgatója kényszerült távozni, mert az egyik műsorvezetőnő, Gretchen Carlson azzal vádolta meg, hogy szexuálisan zaklatta őt. Ailes elutasította a vádakat, majd levette Carlsont a képernyőről.

A Fox vezetése kifizette Carlsonnak a kért kártérítési összeget, így ő elállt a további pereskedéstől, ám jelentős lelépési pénz fejében Ailesnek - aki mindvégig cáfolta a vádakat - is távoznia kellett.

Januárban egy - időközben a konkurens NBC televízióhoz átigazolt - másik újságírónő, a Fox liberális műsorvezetője, Megyn Kelly is szexuális zaklatással vádolta meg a volt elnök-vezérigazgatót, s hasonló váddal hozakodott elő egy demokrata párti konzultáns, Julie Roginsky is, aki azt állította, hogy visszautasította Ailes ajánlkozását, s ezt követően többé nem hívták állandó vendégnek a műsorokba. Roginsky bepanaszolta Shine társelnököt is, mert szerinte nem vizsgáltatta ki az ügyet.

A Fox tulajdonosai tavaly augusztusban, a skandalumot követően nevezték ki Bill Shine-t társelnöknek (a másik társelnök Jack Abernethy). Murdoch áprilisban Bill O'Reillyt, a televízió egyik legnépszerűbb szerkesztő-műsorvezetőjét is eltávolította. O'Reilly ellen öt nő tett panaszt szexuális zaklatás miatt. A televízió és O'Reilly együttesen 13 millió dollárt költött a panaszos nők kártérítésére, O' Reillyt pedig - állítólag 25 millió dolláros "fájdalomdíjjal" - kirúgták.

Hétfőn bejelentették, hogy Jack Abernethy mellett az új társelnök Suzanne Scott, a programokért felelős eddigi alelnök lesz. Scott egyúttal a hírterület programigazgatói teendőit is ellátja majd.

HOZZÁSZÓLÁSOK