A kólagyártó 719 millió dolláros eredménye részvényenként 46 centes profitnak felel meg. 2007 utolsó három hónapjában még 1,26 milliárd dolláros, részvényenként 77 centes nyereséget termelt a PepsiCo, ám tavaly az átalakításokból fakadó extra költségek jelentősen csökkentették a nyereséget - írta a MarketWatch.

A PepsiCo üdítői iránti kereslet 6 százalékkal csökkent az év utolsó három hónapjában. A társaság bevételei 12,73 milliárd dollárt tettek ki a negyedévben, 3 százalékkal haladva meg az előző év azonos időszakában mértet - a 2008 negyedik negyedévi bevétel csak hajszálnyival maradt el az elemzők 12,8 milliárd dolláros várakozásától.

A 2009-es évre vonatkozóan a társaság vezérigazgatója kihívásokkal teli üzleti környezetre számít, ám bízik abban, hogy sikerrel veszik a válság támasztotta akadályokat. A cég korábban 3300 fő elbocsátását jelezte az idénre. A PepsiCo vezetése arra számít, hogy az iparágat is sújtó válság nehezén már az év első negyedéve, legfeljebb az első féléve után átlendülhet.

A csütörtökön este jelentő Coca-Cola, a piacvezető üdítőital-gyártó nyeresége is csökkent, de a cég eredménye a vártnál jobb lett a negyedik negyedben. A profit 995 millió dollárra mérséklődött az 1,21 milliárd dolláros egy évvel korábbi adathoz képest. A leírásokat nem számítva 64 centes részvényenkénti eredmény meghaladja a Bloomberg által megkérdezett elemzők 61 centes várakozásait. A bevétel 7,13 milliárd dollár lett, ami viszont elmarad a becsült 7,58 milliárd dollártól. Az eladott italok mennyisége 4 százalékkal nőtt, elsősorban a nagy, feltörekvő piacoknak köszönhetően.