Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az olasz Fiat és a Chrysler egyesülésével létrehozott FCA csoport székhelyét 2014-ben Hollandiába helyezték át, adóilletőségét pedig Nagy-Britanniában jegyeztették be - írja az MTI.

Olasz médiajelentések szerint az FCA 6,3 milliárd eurós hitelért folyamodott állami garanciával.

Az autógyár, az értesüléseket megerősítve, közölte, hogy tárgyalások folynak a kormánnyal az olasz SACE exporthitel-biztosító társaság által nyújtandó hitelgaranciáról. "Tárgyalásokat folytatunk az Intesa Sanpaolo pénzintézettel, a legnagyobb olasz bankcsoporttal egy 5 éves futamidejű hitelkeretről, ami kizárólag a csoport olaszországi tevékenységének a finanszírozását szolgálná" - fogalmaz a közlemény.

A konstrukció a beszállítói láncban dolgozó mintegy tízezer olasz kis- és középvállalatnak is további támogatást jelentene a konszern olaszországi üzemeinek április végi újraindítását követően - hangsúlyozta az FCA közleménye.

A konszern becslése szerint a járműipar az olasz bruttó hazai termék 6,2 százalékát állítja elő. Az FCA konszern 55 ezer alkalmazottat foglalkoztat Olaszországban.

Az FCA a napokban tette közzé negyedéves eredménybeszámolóját, amelyben 1,7 milliárd eurós veszteséget jelentett az első negyedévre vonatkozóan a járvényvédelmi korlátozások következményei miatt.