Még mindig sok munkavállaló szembesül ugyanazokkal a nehézségekkel a munkavégzése során, a többi között munkahelyi stresszel, monotonitással, illetve a nemek közti bérkülönbségekkel - áll az ENSZ Nemzetközi Munkaügyi Szervezetének (ILO) jelentésében.

A jelentés kitér a nemek közti bérkülönbség problémájára is, kiemelve ennek kapcsán azt is, hogy a nők gyakrabban dolgoznak a férfiakénál alacsonyabb beosztásban.

Vizsgálták a hosszú munkavégzés miatti munkahelyi stressz jelenségét is, amellyel kapcsolatban az Európai Unió országai viszonylag jól teljesítettek: az uniós tagországokban a dolgozók csupán körülbelül 15 százaléka dolgozik többet heti 48 óránál. Ugyanez a szám az Egyesült Államokban 19 százalék körül mozog, sok más országban pedig eléri akár a 30-40 százalékot is.

Ugyanekkor a megkérdezett munkavállalók mintegy egyharmada nem lát a munkájában előrelépési lehetőséget, az interjúalanyok további egyharmada pedig aggódik a munka esetleges elvesztése miatt.

A jelentésben, amelyet az ILO az Európai Alapítvány az Élet- és Munkakörülmények Javításáért (Eurofound) nevű európai uniós ügynökséggel közösen végzett el, 41 ország dolgozóival készítettek interjút.