Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A 2018-as oroszországi labdarúgó világbajnokságra bővíteni kell a seremetyevói repülőteret. A B terminál megépítésével évi 50 millió utast fogadhat majd az orosz főváros nemzetközi repülőtere - olvasható a portálon.

Az új terminál 107 ezer négyzetméter alapterületű lesz, a régi és az új épületet két, egyenként 2,1 kilométer hosszú alagút köti majd össze. A beruházás teljes összege 840 millió dollár (250 milliárd forint) lesz, de a megrendelő szerint ez az összeg csökkenthető. Szükség lesz egy harmadik kifutó pályára is, ám ezen a tenderen egyelőre nem hirdettek győztest.

A nyertes török cég nem ismeretlen Oroszországban. Az 1993-ban alakult Renaissance Construction Moszkvában és Szentpétervárott is dolgozott már nagyobb projekteken.

Bár az orosz-török kapcsolatok egy orosz harci repülő lelövése miatt a mélypontra süllyedtek, a jelek szerint a török cégek néhány területen továbbra is versenyképesek maradtak Oroszországban.