Fontos pert bukott az orosz állam - brutális kártérítést fizethet

A holland fellebbviteli bíróság érvénytelentette a hágai kerületi bíróság 2016-os ítéletét, és helybenhagyta az ugyancsak Hollandiában működő Állandó Választottbíróságnak (PCA) azt a 2014-ben meghozott határozatát, amely 50 milliárd dollár kárpótlás megfizetésére kötelezte Oroszországot a Jukosz (Yukos) olajvállalat kisajátítása miatt - írja az MTI.
Szabó Zsuzsanna, 2020. február 18. kedd, 20:25
Fotó: Reuters

A holland fellebbviteli bíróság határozata szerint a hágai kerületi bíróság az Orosz Föderáció érdekei szerint döntött, azonban ítélete helytelen.

"Ez azt jelenti, hogy a választottbírósági határozat ismét hatályos" - közölték.

Mihail Hodorkovszkij egykori cégvezetőt és a Yukos több más volt vezetőjét Moszkva azzal vádolja, hogy 51 milliárd dollárt kivontak Oroszországból offshore cégeken keresztül. A hágai székhelyű Állandó Választottbíróság 2014. július 28-án döntött úgy, hogy az olajvállalat kisajátítása miatt az orosz államnak 50 milliárd dollárt, az akkori orosz GDP 2,5 százalékát ki kell fizetnie a részvényeseknek.

Az eljárást a vállalat korábbi részvényesei, a Cipruson bejegyzett Hulley Enterprises Limited, a Man szigeti Yukos Universal Limited, valamint a szintén ciprusi Veteran Petroleum Limited kezdeményezte Oroszországgal szemben. Oroszország már akkor jelezte, hogy fellebbez a döntés ellen.

A hágai kerületi bíróság 2016. április 20-án azért érvénytelenítette az Állandó Választottbíróság ítéletét, mert véleménye szerint az nem volt illetékes dönteni a kérdésben. Emellett mintegy 55 ezer dollár perköltség kifizetésére kötelezték a vállalat volt részvényeseinek jogi képviselőit.

Fizetni kell

A holland fellebbviteli bíróság keddi döntését azzal indokolta, hogy a választottbíróság joghatóságát az az Energiacharta Egyezmény (Energy Charter Treaty, ECT) biztosította, amelyhez Oroszország is csatlakozott. Ennek értelmében Moszkva kötelessége végrehajtani az abban foglaltakat, kivéve akkor, ha az ellentétes az érvényes orosz törvényekkel. A bíróság megállapítása szerint ilyen konfliktus azonban nem állt fenn - közölték.

Hodorkovszkij, aki a Yukos olajvállat tulajdonosaként valaha Oroszország leggazdagabb emberének számított, tíz évet töltött börtönben, miután összeütközésbe került Vlagyimir Putyin elnökkel. 2003-ban letartóztatták, majd adóelkerülés és sikkasztás címén 14 évre ítélték. Az orosz államfő a komoly politikai ellenlábasának számító volt olajmágnást 2013-ban kegyelemben részesítette. Ezután Svájcba távozott, ahonnan továbbra is támadja Putyint és a Kreml politikáját. Mihail Hodorkovszkij 2017 áprilisáig a Nyitott Oroszország elnevezésű ellenzéki szervezet elnöke volt.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

Józsi2222, 2020.02.19 22:16

@lauda: 02 19 17 17
Na most mond!
@matura-nak emiatt már nem fáj a feje.
De bezzeg helyesen, Orbán miatt igen, az a jelen és a jövő.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

lauda, 2020.02.19 17:17

@matura: Egy gazdasági mohács !!! Emlékezz az elvtársak megcsinálták 2002-2010 között !!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

matura, 2020.02.19 17:05

az oroszok is ugyanabba ahibába estek, mint mi, és amibe a kínaiak nem, rendszerváltásnál ők is kiöntötték a gyereket a fürdővízzel, ők is elvesztettek egy világháborút, most mi orbán miatt fogunk egy ujabb gazdasági Mohácsot elszenvedni, kellett nekünk paranoiás kleptomániást nagy többséggel beválasztani
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Józsi2222, 2020.02.19 16:22

@Józsi2222:
De vehetem csak a pártszékházakat!
Azok az állami vagyon részét képezték.
De az akkori pártok szétdobták egymásközt őket.
Orbán apja a székház fideszes tulajdonlása nélkül nem szerezte volna meg az első bányáit.
No meg Simicska nélkül.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Józsi2222, 2020.02.19 16:14

@Koronat_Orsosra_Mozgalom_2:
Kérdés:
Orbán, Mészáros, vő stb a vagyonát EU-s pénzből vagyis a mi pénzünkből szerezték.
Ezek a cégeg, vagyonok most az övek lettek e, vagy nem?
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html