Alekszej Miller, a Gazprom vezérigazgatója pénteken jelezte, hogy felbontják a szerződéseket, miután a stockholmi döntőbíróság február 28-án 2,56 milliárd dollár kifizetésére kötelezte az orosz vállalatot a Naftohaz ukrán energetikai vállalattal megkötött tranzitszerződés alulteljesítése miatt. Alekszandr Medvegyev vezérigazgató-helyettes szombaton már azt közölte, hogy a vállalat megindította a stockholmi döntőbíróságon a megállapodások felbontását célzó eljárást - írta az MTI.

A tranzitvezetéket üzemeltető ukrán állami tulajdonú Ukrtransgaz közölte, hogy lépéseket kellett tennie annak érdekében, hogy képes legyen biztosítani a gázszállítás zavartalanságát az európai fogyasztók számára. Az ukrán vállalat szóvivője elmondta: "kritikus helyzettel" voltak kénytelenek szembenézni, miután Oroszország csütörtökön a szállítási szerződésekben rögzített értéknél legalább 20 százalékkal alacsonyabbra csökkentette a nyomást az ukrajnai gázvezetékekben.

Petro Porosenko ukrán elnök bejelentette, hogy a Gazprom döntésének hatását teljes mértékben sikerült ellensúlyozniuk azzal, hogy növelték a Lengyelországból, Szlovákiából és Magyarországról érkező gázszállítmányokat.

Alekszandr Novak orosz energiaügyi miniszter eközben telefonon beszélt Maros Sefcovic energiaügyekért felelős európai biztossal az Ukrajnába és Európába irányuló gázszállításokról a stockholmi döntés fényében. Arról biztosította az uniós biztost, hogy semmi nem fenyegeti az Európába irányuló orosz gázszállítások ukrajnai tranzitját, az ugyanolyan megbízható marad, mint korábban.

Oroszország és Ukrajna - a Gazprom és a Naftohaz - 2009-ben kötött két szerződést: egyet az orosz földgáz ukrajnai exportjáról, egyet pedig az Európába szállított orosz földgáz ukrajnai tranzitjáról. Mindkét megállapodás 2019. december 31-ig szól.