Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A szabályozó hatóság, a kereskedők és a fogyasztók elvárásainak megfelelően a Visa-kártyákkal történő érintéses fizetési tranzakciókra vonatkozó jelenlegi felső határ (ötezer forint) március 27-én (azaz pénteken) 15 ezer forintra emelkedik Magyarországon - jelentette be a Visa. Az emel a 60/2020-as kormányrendelet értelmében történt.

A szolgáltató arra kéri az ügyfeleket, hogy tájékozódjanak bankjuknál, az új értékhatár mikortól érhető el a számukra is.

A Visa érintéses kártyái ugyanazoknak a biztonsági előírásoknak felelnek meg, mint a hagyományos Visa chipkártyák. Minden tranzakciót több biztonsági réteg véd. Ráadásul az érintéses kártyák segítségével az ügyfél úgy fizethet, hogy a kártyát nem kell kiadnia a kezéből, így minden tranzakciót közvetlenül tud ellenőrizni.

Még március 20-án a fizikai kapcsolatok számának csökkentése érdekében az érintéses fizetési kártyás vásárlásoknál a PIN-kód kötelező használatára vonatkozó 5 ezer forintos értékhatár 15 ezer forintra történő emelésére szólította fel a bankokat és a kártyatársaságokat a Magyar Nemzeti Bank (MNB). A mielőbbi alkalmazhatóság érdekében a jegybank a vonatkozó jogszabályok módosítását javasolta a kormánynak.

A koronavírus terjedésének lassítása miatt már eddig is több intézkedés született az emberek közötti fizikai kapcsolat minimális szintre csökkentése érdekében. Ezeket a lépéseket a pénzforgalom oldaláról hatékonyan támogathatja az elektronikus fizetési megoldások intenzívebb használata. Ehhez indokolt a bankkártyák használati feltételeinek javítása. A PIN-kód kötelező használatára vonatkozó 5 ezer forintos értékhatár egységesen 15 ezer forintra történő emelésével becslések szerint a vásárlásoknak már közel 90 százaléka (összesen mintegy 670 millió darab tranzakció) lenne bevonható abba körbe, amikor a tranzakció a POS terminál ügyfél általi kezelése (érintése) nélkül megtörténhet

A kabinet pedig gyorsan lépett. Néhány nap bejelentették, hogy az érintéses bankkártyás vásárlások összeghatára április 15-től nő, ezzel becslések szerint a vásárlások csaknem 90 százalékánál a vevőnek nem kell megérintenie a terminálokat: A Pénzügyminisztérium szerint az intézkedés a járvány lassítását szolgálja.

A Mastercard csütörtökön jelentette be, hogy Magyarországon április 1-jétől teszi elérhetővé az ötezer helyett 15 ezer forintos limit használatát a hálózatában.