A Wall Street Journal meg nem erősített információi szerint a General Motors a Bush-kormányzat által bedobott 13,4 milliárd dolláros mentőöv ellenére is belebukhat a válságba. A kormányzati segélyt kellett volna az autóóriásnak március 31-ig felhasználnia tevékenysége átalakítására, ám a WSJ úgy értesült, a cégvezetés újabb 5 milliárdos hitelért állhat sorba a szenátusi meghallgatáson. A GM legújabb saját számításai szerint az év elején még 1 milliárd dolláros többlete márciusra 2 milliárdos hiányba fordulhat, ami decemberig akár 5 milliárd dolláros veszteséggé nőheti ki magát.


A General Motors terveit ismerők a WSJ-t arról tájékoztatták, hogy a cég jövő keddi szenátusi jelenése kapcsán nehéz választás elé állíthatja a honatyákat. Amennyiben azok megtagadják az ismételtsegítségnyújtást, úgy fel kell készülniük a GM csődjére, hiszen ebben az esetben a társaság csődvédelemért fordul a hatóságokhoz. Ezt az értesülést az is erősítheti, hogy Rick Wagoner, a társaság elnök-vezérigazgatója megváltoztatta korábbi, a csődöt vadul ellenző álláspontját, és számba vette annak lehetőségét is, hogy jelenlegi formájában nem marad életképes a cég.


Amennyiben a szenátus elutasítja Wagonerék 5 milliárdos kérelmét, úgy komoly dilemma elé állíthatja az Obama-kormányt. Egyrészt ablakon kidobott pénzzé válik az a 13,4 milliárd, amelyet korábban kiutaltak a GM-nek, másrészt a kormányzat ázsióját komolyan ronthatja, ha azautóipar ikonjának összeomlását nem tudj megakadályozni. Ez azért is jelenthet komoly problémát az elnök embereinek, mert Obama legutóbb több millió új állást ígért, nem pedig a munkanélküliek tömegének további növekedését.

Ennek ellenére a WSJ-nek nyilatkozó szakértők szerint a GM számára egyedül üdvözítő megoldás a csődeljárás során végrehajtott átalakítás volna, melynek során további gyárbezárásokra és elbocsátásokra nyílna lehetőség. Erre azért is szükség lehet, mert a társaság eddig nem készítette el azt a fenntarthatósági és versenyképességi tanulmányt, amelyet jövő kedden kell a szenátusnál prezentálnia, azért sem, mert a szakszervezetek és akötvénytulajdonosok részéről komoly ellenállásba ütközött.

A General Motors nemrég egy újabb detroiti gyárában állította le a termelést. Az Obama-kormány legújabb gazdaságösztönző csomagja révén a társaság 3 milliárd dolláros adókedvezményben részesülhet majd.

A pénzügyminisztérium szerint amennyiben a General Motors nem részesül további, legkevesebb 5 milliárd dolláros gyorshitelben, úgy a társaság már az év első negyedévének végén a csőd határára sodródhat. A kormány azonban ekkor sem úszhatja meg, hogy ne kelljen mélyen a zsebébe nyúlnia, hiszen aDIP finanszírozást magánforrásból nem lehet majd megoldani. A csődtörvény 11. paragrafusa alapján benyújtott csődvédelem lehetővé tenné a GM számára, hogy az életképes eszközeit egy új cégbe mentse át, a termelést pedig ezen a néven indítsa újra. Anemkívánatos eszközöktől a csődeljárás során a cég megszabadulhat. Ami a társaság számára a legfontosabb: a szakszervezetekkel, a kötvényesekkel és a kereskedőkkel kötött szerződéseket is felülvizsgálhatják és újraköthetik.