A turbulenciába került utasszállító utasai hangos kopácsolást hallottak, mire a pilóta úgy döntött, leszáll. Az utasok az éjszakát Alice Springs repülőterén töltötték.

A légitársaság később elnézést kért a műszaki problémák miatt. Az ABC ausztrál televízió jelentette, hogy a pilótának le kellett állítania az egyik hajtóművet. Az egyik utas, Mohammad Nogheib elmondta: az életét féltette, amikor a hajtómű furcsa hangokat adott ki. Egy másik utas szerint a gép öt percen át hevesen rázkódott - írta a portál.

A malajziai légitársaság az elmúlt években többször is a figyelem központjába került. 2014 márciusában tűnt el 227 utassal és 12 fős személyzettel a fedélzetén a Kuala Lumpurból Pekingbe tartó MH370-es járat, amelynek sorsát máig nem sikerült tisztázni.

2014. július 17-én a Malaysia Airlines Amszterdamból Kuala Lumpurba tartó repülőgépének pilótafülkéje mellett egy rakéta robbant tíz kilométeres magasságban Kelet-Ukrajna felett. A fedélzetén tartózkodó 298 ember meghalt.