Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Ha elkészül a Covid-19 megbetegedést okozó SARS-Cov-2 vírus elleni vakcina, akkor annak piaca éves szinten elérhető 10 milliárd dollárt is. Ez folyamatos bevételi forrást biztosíthat az oltást kifejlesztő gyógyszeripari cégeknek, amelyek a fejlesztésekhez jelentős állami támogatást kaptak. A 10 milliárd dolláros összeget a Morgan Stanley és a Credit Suisse elemzői számolták ki a Financial Times szerint.

A szakértők abból indultak ki, hogy a koronaoltást az embereknek majd az influenza oltáshoz hasonlóan évente kell beadni. Ők azzal számoltak, hogy egy oltás ára 20 dollár körül alakul majd. Matthew Harrison, a Morgan Stanley elemzője szerint a koronavírus nem fog eltűnni, s évente újraoltásra lesz majd szükség. A becslésükben olyan konzervatív forgatókönyvet használtak, amelyben csak az kaphatna Covid-19 elleni védőoltást, aki influenza oltáson is átesett az adott évben.

Evan Seigerman, a Credit Suise elemzője szerint a piac még ennél is nagyobb lehet, s csak az Egyesült Államokban önmagában elérheti a 10 milliárdot éves szinten. Ez az összeg hasonló ahhoz a 10 legnagyobb forgalmú gyógyszer éves forgalmával, s ez komoly lehetőséget jelent az iparág számára, amely az elmúlt 8 hónapban amúgy is hatalmas állami támogatásokat kapott. Az olyan cégek, mint az AstraZeneca és a Johnson & Johnson ígéretet tettek arra, hogy a járvány idején nonprofit módon fogják előállítani a védőoltást ha sikerül azt kifejleszteni. Azonban még ők is profitálhatnak a fejleményekből, ha vége a járványnak.

A Moderna nevű cég várhatóan még e hónap vége előtt továbbítani fogja kísérleti adatait saját fejlesztésű Covid-19 vakcinájukról az amerikai szabályozó hatóságok felé. Stephen Hoge vezérigazgató elmondta, ő úgy gondolja, a veszélyeztetett csoportokba tartozó emberek várhatóan az első oltás beadása után igényt tartanak majd a későbbi, emlékeztető oltásokra. Kisebb lehetőségnek gondolja ugyanakkor annál, mint amekkora az influenza oltás, ugyanakkor emlékeztetett arra, hogy a covidos betegek kórházi ellátása sok milliárd dollárt emészthet fel.

Hoge a Covid-19 vakcina potenciális piacát a gyerekeknél légúti fertőzéseket okozó RSV vírus elleni oltáséhoz hasonlította. A Moderna ez és influenza ellen is fejleszt oltásokat, amelyeket kombinálni lehet esetleg majd a Covid-19 elleni oltással.

A nagy gyógyszercégek vezetői és a brit kormány vezető tudományos tanácsadója nemrég annak a véleményüknek adtak hangot, hogy a Covid-19 hamarosan egyszerű járvánnyá szelídülhet. David Ricks, az Eli Lilly vezérigazgatója viszont azon a véleményen volt, hogy nem mindenkit lehet majd beoltani, s ezért a betegség tovább fog terjedni. Az Eli Lilly  antitest terápiát kínál a Covid-19 kezelésére.

A cikk kiemeli, hogy az influenzához képest a a Covid-19-et okozó vírus nem mutálódik olyan gyorsan. Azonban nagyon sok az aggodalom azzal kapcsolatban, hogy a természetes immunválasz milyen sokáig képes kitartani az emberi szervezetben, mint ahogy az oltás által kialakult védettségről sem tudni még ezt. A piac nagysága márpedig nagyban függ majd attól, hogy kell-e és ha igen, akkor milyen gyakran kell beadni emlékeztető oltásokat.

Nem tudják, milyen hosszú a védettség

Ez valóban az egyik legnagyobb bizonytalansági tényező. Nem tudjuk, az emberek milyen hosszan tartó védettséget szereznek - mondta Seigerman, a Credit Suisse szakértője.

A piac várhatóan nem olyan lesz, hogy azon egy sikeres cég tarol le minden - mondta a lapnak egy szakértő. Amíg a világjárvány miatt nehéz lesz a helyzet, addig minden egyes előállított és engedélyezett vakcinára szükség lesz. Várhatóan majd csak ezután indul be egy verseny a cégek között, hogy melyikük készítménye a hatékonyabb, különösen az idősebb korú lakosság körében.

Ha sikerül valamelyiknek jobban összekötnie saját oltását az influenza elleni oltással, akkor az nagy előnyt jelenthet. Egy másik elemző szerint az oltás igazi pénzgyár lesz majd a gyógyszeripari számára. A járvány alatt ugyanis a kormányok arra koncentráltak, hogy minél előbb meglegyen a védőoltás a betegséggel szemben, azt már nem nagyon nézték, hogy ennek a hosszútávú költségei milyenek lehetnek.