Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A bevándorlási szabályok átalakításának célja, hogy vezető kutatókat és szakembereket vonzzanak vele Nagy-Britanniába a tudomány, a technika és a technológia területéről.

A kormányfő hivatalának közleménye szerint Boris Johnson hangsúlyozta: nemcsak a már Nagy-Britanniában lévő tehetségeket támogatják, hanem biztosítani akarják, hogy a bevándorlási rendszer a legkiválóbb elméket vonzza a szigetországba a világ minden tájáról.

A miniszterelnök szeretné, ha az Egyesült Királyság továbbra is globális tudományos szuperhatalom lenne. Az EU-tagság megszűnése után is támogatni fogják a tudományt és a kutatást -tette hozzá Johnson.

A július 24. óta hivatalban lévő kormányfő, aki Theresa Mayt váltotta a tisztségben, többször is hangoztatta, hogy az október 31-én esedékes brexitet követően az ausztrálhoz hasonló bevándorlási rendszer bevezetését akarja annak érdekében, hogy magasabban képzett munkaerő érkezzen Nagy-Britanniába. A kormányfői hivatal csütörtöki tájékoztatása szerint a belügyminisztérium és az üzleti ügyekért felelős tárca a tudományos közösséggel együttműködésben dolgozza majd ki az új rendszert, a tervek szerint még az idén.

Az elképzelések között a különleges tehetségeknek fenntartott Tier 1 vízum számbéli korlátozásának eltörlése, valamint a fogadóintézmények - kutatóintézetek és egyetemek - számának bővítése is szerepel. Vizsgálják továbbá annak lehetőségét is, hogy töröljék azt a kötelezettséget, miszerint az igénylőnek állásajánlattal kell rendelkeznie az érkezést megelőzően - írta az MTI.