Győztek az utasok, fizetnek a légitársaságok

Egy új amerikai szabályozás értelmében a korábbinál jóval nagyobb kártérítés jár azoknak az utasoknak, akik helyhiány miatt nem férnek fel repülőgépükre vagy járatuk késik.
NAPI, 2011. április 20. szerda, 09:17
Fotó: Napi.hu

Az amerikai kormány megelégelte, hogy a légitársaságok jegyértékesítési szerződéseiben túl sok az apró betűs rész. A cégek járatai szinte következmények nélkül késhetnek és semmi sem akadályozza azt a gyakorlatot, hogy a rendelkezésre álló helyeknél több jegyet adjanak el gépeikre, arra építve, hogy többen úgyis lemondják az utat. Ha mégsem ez történik, akkor viszonylag elviselhető következményekkel leparancsolhatnak utasokat a gépekről. A közlekedési minisztérium új rendelete - amelynek megalkotását felgyorsította, hogy decemberben egy New Yorkból induló gép utasai 12 órát ültek gépükön, mert hóvihar miatt lezárták a kifutópályát - megváltoztatja ezt a  helyzetet.

Az utas a korábbi 800 dollár  helyett 1300-ra tarthat igényt, ha egy belföldi légi járaton, amelyre érvényes jegye van, végül nem kap helyet, illetve ha repülőgépe több mint két órát késik. Ennél rövidebb késlekedés esetén 400 helyett 650 dolláros kártérítést kaphat. Ezeket a díjakat utoljára 2008-ban emelték, azt megelőzően 1978-tól kezdve harminc évig változatlanok voltak. Az új rendelkezés azt is kiköti, hogy az összegeket az infláció mértékével kétévenként növelni kell.

A minisztériumi szabályozás további kedvező eleme, hogy az utasok a beszállást megelőző 24 óráig büntetés nélkül lemondhatják utazásukat. A jogszabály megtiltja a jegyek árának emelését azok megvásárlása után és kötelezi a légitársaságokat, hogy tájékoztassák az utasokat a 30 percnél hosszabb késésekről. Megtiltja, hogy a  hirdetésekben adók és más díjak nélkül tüntessék fel a jegyárakat, és kötelezi a cégeket, hogy weboldalukon közöljék az utazások minden lehetséges járulékos költségét.

A New York-i eset megismétlődésének elkerülése érdekében a külföldi légitársaságoknak négy órán belül el kell engedniük utasaikat, ha repülőgépük valamelyik amerikai repülőtéren reked, ha ezt elmulasztják, akkor 27,5 ezer dollárig terjedő büntetésre számíthatnak. A cégeknek vissza kell fizetniük az elvesztett poggyászok szállításáért felszámított díjat is.

HOZZÁSZÓLÁSOK