Sergio Marchionnét az FCA elnöksége egészségügyi okok miatt szombaton mentette fel vezérigazgatói posztjáról, a konszernt a Jeep és a RAM vezérigazgatója, Mike Manley, a Ferrarit pedig Louis CArey vezeti a jövőben.

A chieti születésű, olasz-kanadai üzletember 2004-ben került az akkor még Fiat S.p.A-nak hívott, a csőd szélén álló konszern élére. Átszervezésekkel, és költségtakarékossági intézkedésekkel sikerült megerősítenie a vállalatot, majd felvásárolta a csődbe jutott Chrysler-csoportot és vele együtt a Dodge, RAM, Jeep és Chrysler márkákat is - írta az MTI.

A céget idő közben Fiat Group Automobiles-ra, majd Fiat Chrysler Automobiles-ra nevezték át, és központja Torinóból Hollandiába került. A folyamatos fejlesztéseknek köszönhetően az FCA ma a világ hatodik legnagyobb autógyártója.

Sergio Marchionne az eredeti tervek szerint az év végével távozott volna posztjáról, június 1-jén mutatta be utolsó, öt évre szóló üzleti tervét, amelyről már tudta, hogy nem ő fogja végrehajtani. A cég szerdán teszi közé negyedéves pénzügyi jelentését.

A korábban adótanácsadóként is dolgozó, filozófiát is tanult Sergio Marchionne olasz lapértesülések szerint tüdőrákban szenvedett, utolsó napjait egy zürichi klinikán töltötte.