A német nyomozóhatóságok tájékoztatása szerint kapcsolat van az Alsó-Szászországban egy égő autóban talált holttest és a Volkswagennél kirobbant kémkedési botrány között.

A Braunschweiger Zeitung című helyi lap még szerda éjjel számolt be arról: az elhunyt azonos lehet azzal a Volkswagen-alkalmazottal, akit a hónap folyamán korábban felmentettek állásából, mivel azzal vádolták, titokban felvételeket készített a cég bizalmas üléseiről. A felvételeken pedig az egyik beszállítóval kapcsolatos vitatott kérdéseket tárgyalták - írja a Financial Times.

Kapcsolat van, további információ nincs

Az égő járművet Königslutterben találták, a város nagyjából 20 kilométerre fekszik Wolfsburgtól, a Volkswagen központjától. A lapnak a német nyomozóhatóság szóvivője megerősítette, hogy kapcsolat van a haláleset és a kémkedési botrány között, azonban további felvilágosítást nem kívánt adni.

A holttestet egyelőre hivatalosan nem azonosították és a halál oka sem lett még megállapítva a nyomozók szerint. Egyelőre nincs arra bizonyíték, hogy gyilkosság történt volna - közölte a hatóság. A Volkswagen egyelőre nem kívánta kommentálni az eseményeket, annyit mondtak mindössze, nem kaptak hivatalos értesítést egyik alkalmazottjuk lehetséges haláláról sem.

Több éve vitáznak

Az autógyártó néhány hete tett feljelentést egyik alkalmazottja ellen, aki középvezetői beosztásban dolgozott a beszerzési részlegen, mivel a cég szerint jogellenesen készített hangfelvételt mintegy 50 bizalmas értekezletről. A megbeszéléseken a Volkswagennél a Prevent nevű beszállítócéggel meglévő kapcsolatokról volt szó. Ez egy boszniai autóalkatrész-gyártó cég, amely Nijaz Hastor üzletember családjának tulajdonában van.

A két cég vitái még 2016-ra datálódnak, egy sikertelen projekt a kiváltó ok. A cég összesen 58 millió euró kártérítést követel a Volkswagentől és leállította a német cég számára az ülések és váltóalkatrészek szállítását. Utóbbi lépés a VW legnagyobb üzemében átmenetileg leállást is okozott. A VW és a Prevent később túljutott ugyan az ügyön, azonban a jogi csatározás még tart a felek között.

A VW egyébként 2017-ben és 2018-ban egy belső csapatot állított fel, amelyek feladata az volt, hogy megtárgyalják, miként is kellene kezelni a problémás beszállítót. Az ezekről szóló megbeszélésekről készült hangfelvételek egy jelentős része, valamint az erről készült írásos feljegyzéseket múlt hónapban közölte a Business Insider nevű portál német verziója. A lapnak nyilatkozó források akkor azt mondták, nem világos, honnan származhatnak az értesülések. A VW 2018-ban megszakított minden olyan kapcsolatot, amely a Prevent-csoporthoz tartozó cégekkel állt fenn.

Augusztus elején a braunschweigi ügyészség bejelentette, hogy vizsgálják, az egyik volt Volkswagen-alkalmazott házának teljes leégését eredményező tűzvészt nem gyújtogatás okozta-e, s az eset kapcsolható-e a kémkedési ügyhöz. A Prevent szóvivője a halálesetet tragikus eseménynek nevezte és nem kommentálta azt.

Hol tart a VW-árfolyam?

A befektetőket egyelőre nem reagáltak az ügyre, a VW részvényeinek árfolyama a mai kereskedésben alig 1,5 százalékkal csökkent, de ez inkább a borúsabb tőzsdei hangulatnak volt betudható.

Az autógyár amúgy nincs jó passzban, a koronavírus járvány miatt az első fél évben még 9,5 milliárd eurós nyereséget termelő cég 1,3 milliárd eurós veszteséggel zárta az első fél évet. Ráadásul az Európai Bíróság még júliusban döntést hozott a dízelbotrány ügyében, amely szerint a céget minden károsult nem csak a német, hanem saját nemzeti bírósága előtt is perelheti kártérítésre.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!