"Történelmet írunk! Mindenki azt mondta, hogy Magyarország készen lesz az autópályával, és Románia nem lesz képes a forgalom fogadására. És lám, itt a meglepetés: Románia 65 százalékban készen van az autópályával, még egy kevés van hátra és a magyarok előtt befejezzük a munkát. Ez pedig szerintem rendkívül pozitív fejlemény" - idézte a miniszter szavait az Ebihoreanul.ro nagyváradi portál.

Razvan Cuc miniszternek a román-magyar államhatár melletti autópálya-szakasz építőtelepén tett kedd délutáni látogatása kapcsán a portál azt is megjegyezte, hogy a miniszter egy olyan 5,35 kilométeres "autópályacsonk" gyors megépítését tekinti történelmi tettnek, amely két falut köt össze, és amelynek semmilyen jelentősége nincsen mindaddig, amíg a határon átvezető épülő szakasz végétől nem lehet autópályán folytatni az utat. A lap szerint a további bihari autópálya-szakaszok építőtelepei ma is úgy állnak, ahogy az amerikai Bechtel társaság közel tíz éve otthagyta őket.

Az M4-es magyarországi autópályával találkozó romániai A3-as pálya határ melletti rövid szakaszán a múlt héten kezdték az aszfaltozást, és négy kilométeren mindkét forgalmi irányban le is tették az első aszfaltréteget.

Az építő Trameco SA, Vahostav SK, Drumuri Bihor SA, Drum Asfalt Srl, valamint az East Water Drillings SL társaságok által alkotott román-szlovák konzorcium képviselője elmondta, hogy reményeik szerint még az év végéig befejezik a munkát, de hozzátette: ez függ az időjárás alakulásától is.

A Bihar megyei prefektus hivatala ez év júliusában azt közölte, hogy a közútkezelő ugyanezt a román-szlovák konzorciumot hirdette ki győztesnek a szomszédos Bihar - Bisztraterebes 28,5 kilométeres szakasz befejezésére kiírt pályázatban, valamint a Constructii SA és a Hidroelektra Mehanizacija DD román-horvát konzorciumot a szomszédos Bisztraterebes - Berettyószéplak 26,35 kilométeres szakaszra, de a kivitelezési szerződéseket azóta sem írták alá.

A Brassó és Bors között tervezett 415 kilométer hosszú észak-erdélyi autópálya megépítésére 2003-ban írt alá megállapodást a román kormány az amerikai Bechtel társasággal, de miután a Bechtel hat év alatt csak 52 kilométer pályát épített, majd leállt a munkálatokkal, a felek 2013-ban közös megegyezéssel felbontották a szerződést. A pályából mindeddig a Kolozsvár mellett elhaladó Magyarnádas-Aranyosgyéres 61 kilométeres szakasz, és a Marosvásárhelyhez közel eső Radnót-Nyárádtő közötti 14 kilométeres szakasz épült meg - írta az MTI.