Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az olaj árának nemrég elszenvedett esés mögött több tényező is állt, például az amerikai készletadatok nem várt emelkedése - de sok múlott azon is, hogy a piac elkezdett kételkedni abban, hogy az OPEC tartani tudja a történelminek is nevezett kitermelés-csökkentési megállapodást. A nemzetközi benchmark északi-tengeri alaptípus Brent árfolyama a pszichológiai 50 dolláros sáv alá is került egy időre.

Emiatt is fontos a március 26-i vasárnapi kuvaiti találkozó, ahol öt olajkitermelő ország tárgyal arról, mi történt eddig és mi legyen a következő lépés. A találkozón a megállapodást felügyelő országok (OPEC-tagok és szervezeten kívüliek is) jelen lesznek, felülvizsgálják az eddigi kitermelési adatokat, azaz, hogy mindenki pontosan tartotta-e magát a tervhez, amelyben rögzítették, hogy napi 1,8 millió hordóval kevesebbet juttatnak a piacra. Azt is megvitatják, hogy a féléves megállapodást meg kell-e hosszabbítani májusban. A találkozón ott lesz az OPEC elnöke, szaúdi energetikai miniszter, Kalid al-Falih ill., az OPEC-ből Kuvait, Algéria, Venezuela és a szervezeten kívüli Omán és Oroszország képviselői - számolt be a portál.

A piac nagyon várja a találkozóról érkező információkat. A CNBC-nek nyilatkozó Gene Marcial szerint mindenképpen meghosszabbításban állapodnak majd meg. A Tradition Energy piackutatója szerint az OPEC-ben domináns szaúdiaknak a 30-35 dolláros árfolyam problémát jelent, kellenek a magasabb árfolyamból adódó bevételek. A szakértő szerint, ha nem hosszabbítják meg az egyezményt, akkor az 30-35 dolláros olajárat jelent a közeljövőben.

A hirtelen jelentkező többlet mellett a piac azon is aggódni kezdett, hogy a szaúdiak közülték: nem fogják egyedül elvinni az alacsonyabb olajárak okozta kieséseket, ha más kitermelők nem tartják be a megállapodásban foglaltakat. Kalid al-Falih Irakra gondolt, akik éppen akkor közölték: növelik a kitermelést, céljuk az év közepére napi 5 millió hordó elérése.

A Napi.hu együttműködik az NRGReport.com portállal.