A cégcsoport konszolidált árbevétele kismértékben, 2,1 milliárd svájci frankra emelkedett 2016-ban. A Stadler magyarországi leányvállalatai is jelentős mértékben, mintegy 20 százalékkal növekedtek a korábbi évhez képest, a három vállalat összesített árbevétele 25 milliárd forintot tett ki, míg 2015-ben 21 milliárd forintot - írta az MTI.

A Stadler az elmúlt évben két új taggal bővült, Chemnitzben a németországi tevékenységet támogató mérnökirodát, míg Lengyelországban a Solaris Bus & Coach vállalattal közösen Solaris Tram néven egy vegyesvállalatot hozott létre a cégcsoport.

A közlemény szerint a rekord rendelés-állománynak része a GYSEV által megrendelt 10 harmadik generációs Flirt motorvonat, amelyről tavaly szeptemberben írt alá szerződést a vasúttársaság és a Stadler. 2016-ban a vállalatcsoport több mint 400 járművet szállított a megrendelőinek, amely átlagosan több mint 1 jármű elkészülését jelenti naponta.

A Stadler szerviz üzletága is jelentős mértékben növekedett, az Egyesült Királyságban, Hollandiában és Németországban aláírt karbantartási szerződések mellett a Stadler Magyarországon a MÁV-Start Zrt.-vel kötött megállapodást 42 Flirt vonat karbantartásának támogatására.

A Stadler idén ünnepli fennállásának 75 éves évfordulóját, a vállalatot 1942-ben, a II. világháború alatt alapította Ernst Stadler. A cégcsoport világszerte 7300 alkalmazottat foglalkoztat Svájcban, Németországban, Spanyolországban, Lengyelországban, Magyarországon, Csehországban, Olaszországban, Ausztriában, Hollandiában, Fehéroroszországban, Algériában, Ausztráliában és az Egyesült Államokban. A Stadler különálló divízióban végzi 680 jármű karbantartását 16 országban.