A Renault SA és a Nissan Motor Co. tárgyalásokat folytatnak az egyesülésről - írja a Bloomberg az ügyhöz közelálló forrásokra hivatkozva. A két cég között jelenleg is szoros az együttműködés, a francia cég jelenleg 43 százalékos tulajdonosa a japán cégnek, míg a Nissannak 15 százaléka van a Renaultban.

A tárgyalásokat Carlos Ghosn vezeti, aki jelenleg mindkét cégnél elnöki pozíciót tölt be. A készülő tranzakcióban mind a Nissan, mind a Renault részvényesei kapnának részvényeket az új, egyesült társaságból. Az így létrejövő cég két központot tartana fenn, egyet Franciaországban, egyet pedig Japánban.

A hírre 8,3 százalékot ugrott a Renault részvényeinek árfolyama a reggeli kereskedésben, ezzel azok évtizedes csúcsot értek el. Azóta némileg korrigált a kurzus. A jelenlegi tőzsdei árakon számolva a piac jelenleg 36 milliárd dollárra értékeli a Renault és 43 milliárd dollárra a Nissant.

A tervezett egyesülés ugyanakkor komoly akadályokba is ütközhet a Bloomberg szerint. Az egyik a francia állam 15 százalékos Renault részesedése, a franciák ugyanis vélhetően csak komoly feltételekkel engednék ki az irányítást a kezükből. A tranzakciót a két ország kormányainak is jóvá kell majd hagynia és itt komoly érdekellentétek alakulhatnak ki atekintetben, hogy mely országban legyen a cég igazi központja.

A két cég egyelőre nem kívánta kommentálni az értesüléseket.

A Reuters már korábban megszellőztette, hogy a Nissan komoly tárgyalásokat folytat a francia kormánnyal annak Renault-ban való részesdésének megvásárlásáról. A két cég akkor ezeket az értesüléseket tiszta spekulációnak minősítette.

Ghosn korábban komoly ígéreteket tett arra vonatkozóan, hogy megerősíti a Renault Nissannal való együttműködését. Februárban olyan nyilatkozatot tett, amely szerint a vállalatok szövetségét visszafordíthatatlan folyamattá szeretné tenni.

A jelenlegi, hivatalos tervek szerint a két cég a mostani együttműködésből származó szinergiák értékét 2016-hoz képest meg kívánja duplázni, 2022-ig 10 milliárd euróval növelnék azt. A Nissan jelenleg a Mitsubishi Motors Corp. legnagyobb részvényese is egyben. A Renault-Nissan úgy tervezi, eladásait évi 14 millió darabra növelné a jelenlegi 10,6 millióról. A Volkswagen-csoport, a világ legnagyobb autógyártója tavaly 10,7 darab autót értékesített.

Ghosn februárban úgy nyilatkozott, a japán fél egyelőre nem szeretné szorosabbra fűzni a szövetséget a két cég között mindaddig, amíg a francia állam részvényes marad a cégben. Hozzátette, ő maga személy szerint nem kívánja győzködni a francia felet részesdésének eladásáról.

A fotó forrása: Totalcar.hu.