Hatalmas pofont kapott az Ikea

Beruházásai csökkentésére kényszerülhet Oroszországban a svéd Ikea, a világ legnagyobb bútor-kiskereskedelmi konszernje, miután több mint 500 millió rubel (több mint kétmilliárd forint) összegű bírság fizetésére kötelezte egy orosz bíróság.
MTI-Eco, 2016. augusztus 31. szerda, 08:16

Az Ikea vezetősége kedden közölte, az utóbbi időszak bizonyos történései lelassíthatják a beruházási projekteket. A vállalat az orosz hatóságoknak azt rótta fel, hogy megpróbálnak illegális módszerekkel pénzt kicsalni a cégcsoport zsebéből.

Ezt megelőzően a bútor-kiskereskedelmi konszernt egy szmolenszki bíróság kedden arra kötelezte, hogy Konsztantyin Ponomarev orosz üzletembernek, egy generátorokat bérbeadó cég vezetőjének 507 millió rubel (mintegy 2,16 milliárd forint) kártérítést fizessen. Ponomarev és az Ikea között csaknem tíz éve folyik a jogi huzavona a szentpétervári bútoráruházakat árammal ellátó generátorok bérlése körül.

Célkeresztben

A svéd vállalat azonban ezen felül is számtalanszor keveredett jogvitába Oroszországban. A Kommerszant-Dengi című orosz gazdasági hetilap értesülései szerint az Ikea több mint ötszáz jogi eljárásban érintett, és ezzel az Oroszországban a legtöbb jogvitát folytató vállalat.

Egyebek mellett amiatt is pert indítottak az orosz hatóságok a svéd óriáscég ellen, mert felmerült a gyanúja, hogy illegális úton szerezte azt a Moszkva egyik külső kerületében lévő földdarabot, amelyen az egyik bútoráruházán kívül oroszországi központja emelkedik. Az ottani irodákat idén többször is átkutatták a hatóságok.

Kulcsország

Oroszország az Ikea egyik legnagyobb piacát jelenti. A vállalat 2000-ben jelent meg az országban, és időközben 14 bútoráruházat nyitott. Saját adatai szerint több mint 12 ezer munkahelyet teremtett és több mint 60 milliárd rubelnyi adót fizetett.

Júniusban az Ikea oroszországi leányvállalata bejelentette, legalább 2,1 milliárd dolláros (mintegy 579 milliárd forint) befektetést terveznek az országban.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

Pegazus_a_borbarat, 2016.08.31 18:54

Hát igen, a multi bizonyára hozzászokott Európában, hogy a törvények fölött áll... Mint pl. nálunk az Audi, amelyik szabadon betonozott le természetvédelmi területeket, és végül még a tiltakozó természetvédőt börtönözték be... Ezzel a hozzáállással persze nehéz lehet az élet Oroszországban...

Ha ha ha
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

ablakzsiraf, 2016.08.31 17:47

Csakúgy repkednek a hatalmas pofonok a napi.hu-n.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html