Közel 80 százalékkal, 80,1 milliárd jenre (mintegy 970 millió dollárra) emelkedett a Nissan Motor Co. október-decemberi nettó profitja, ez részvényenként 19,13 jent jelent. Az egy évvel korábbi azonos időszakot 45 millió, részvényenként 11,03 jenes profittal zárta a gyártó - írta a MarketWatch. Az eredmény nagyjából megegyezik az előzetes elemzői várakozások 80 milliárdos értékével. A tavalyi év utolsó (a Nissan harmadik üzleti) negyedéve 5,3 százalékkal 2,1 ezer milliárd jenre bővülő árbevételt hozott a gyártónak, amely egyben megemelte a márciussal záródó teljes üzleti évre vonatkozó kilátásait: a korábbi 270 milliárdos prognózissal szemben már 315 milliárd jen nettó nyereségre számít, szintén felfelé korrigált 8,8 ezer milliárd jenes árbevétel-várakozás mellett. A japán gyártó részvényei 2,5 szálék feletti emelkedést értek el a tokiói parketten.