A két legnagyobb amerikai olajipari vállalat, a Chevron Corp. és az Exxon Mobil Corp. milliárdos nyereséget jelentettek a harmadik negyedévről, 2,04 milliárd dollárt és 4,24 milliárd dollárt, ezek azonban jóval elmaradnak az egy évvel korábbitól. A Chevron esetében 64 százalékkal, az Exxon esetében pedig 47 százalékkal.

A Chevron 34,32 milliárd dollár, az egy évvel korábbinál 37 százalékkal alacsonyabb értékesítési árbevétel mellett a harmadik negyedévben az egy évvel korábbi 2,95 dollár után 1,09 dollár egy részvényre jutó nyereséget ért el, ami még így is lényegesen meghaladta a Wall Street elemzőinek a Zacks Investment Research felmérése szerint részvényenként 79 centes várakozását.

A FactSet által megkérdezett szakértők a ténylegesnél alacsonyabb, 27,70 milliárd dolláros bevételre számítottak.

A Chevron és az Exxon is nagy erőfeszítéseket tesz nyereségének növelésére költségeinek visszavágásával. A Chevron például egy negyedével tervezi jövőre csökkenteni tőkeberuházásait és kutatási költségeit, az olajipar helyzetétől függő módon további csökkentések lehetőségével 2017-ben és 2018-ban.

A tervezett költségcsökkentések 6-7 ezer alkalmazott elbocsátásának lehetőségére is kiterjednek, hasonló számú szerződéses alkalmazottól való megválással egyetemben - jelentette be pénteken John Watson, a Chevron vezérigazgatója. Az elbocsátások oroszlánrésze Ausztráliát érinti majd - jelezte.

A Chevron jelenleg 64 700 alkalmazottat foglalkoztat.

Az Exxon nem hozta nyilvánosságra elbocsátási terveit és a vállalat szóvivője sem számolt be hírügynökségi megkeresésre arról, hogy az olajár csökkenésének voltak-e a vállalatnál ilyen jellegű következményei.

Az Exxon értékesítési árbevétele 37 százalékkal 67,34 milliárd dollárra csökkent a harmadik negyedévben. A FactSet által megkérdezett szakértők kevesebbre, 61,71 milliárd dollárra számítottak. Az Exxon egy részvényre jutó nyeresége 1,10 dollár lett, jóval a Zacks Investment Research által jelzett 89 cent felett.