Hiába a válság, dől a pénz a gázmű-óriáshoz

A világgazdasági válság és az olaj árának drasztikus csökkenése ellenére növelni tudta nyereségét a francia GdF Suez SA energiaszolgáltató, a kontinens legnagyobb gázhálózatának üzemeltetője.
NAPI Online, 2009. március 5. csütörtök, 15:25
Fotó:

A vállalat nettó nyeresége - az 5,9 milliárdos prognózist és a cég előzetes profitcélját is meghaladva - 13 százalékkal, 6,5 milliárd euróra emelkedett 2008-ban az egy évvel korábbihoz képest, az EBITDA 11 százalékkal, 13,9 milliárd euróra nőtt. Az árbevétel 17 százalékkal, 83,1 milliárd euróra emelkedett. Az eredményen a belga gázszolgáltató, a Distrigaz 57 százalékos pakettjének eladása is javított, amelyért az olasz Eni 2,74 milliárd eurót fizetett.

A júliusban a francia Gaz de France és a francia-belga Suez vállalatok fúziójából létrejött vállalat az idei évre nem adott prognózist, de azt jelezte, hogy a tavalyinál jobb eredményt vár, 2011-ben pedig már 17-18 milliárd dolláros EBITDA-val számol. A GdF Suez 2008 és 2010 között 30 milliárd eurót fordít befektetésekre, s a jövőben az atomenergia-termelésben kíván terjeszkedni.

A cég Belgiumban most is üzemeltet nukleáris erőműveket, emellett részt vesz a Normandiába tervezett új generációs (EPR) reaktor építésében. A GdF Suez-csoport - az Égáz-Dégáz Zrt. és a Dunamenti Erőmű tulajdonosaként - Magyarországon is jelen van, a gázszolgáltatásban.

HOZZÁSZÓLÁSOK