Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

"Függetlenül a Mol bejelentésétől, a kormánynak meg van a saját időhorizontja, és megfelelő válasszal áll elő a magyar olajvállalat legújabb bejelentését illetően" - mondta Zdravko Maric pénzügyminiszter kedden újságíróknak Zágrábban.

Maric emlékeztetett: a horvát kormány által létrehozott, a Mollal konzultációkat folytató tanács döntése szerint az energetikai minisztérium készíti elő a folyamatot egy olyan, "tanácsadás szempontjából globális játékos" kiválasztására, amely részt vesz a visszavásárlási folyamatban, az INA helyzetének felmérésében és általában, a működési stratégiájának meghatározásában is.

Zágráb augusztusban közölte, hogy befektetői tanácsadót keres, amely segíti a kormányt az "esetleges visszavásárlási tranzakcióban", és az lesz a feladata, hogy szakértői értékbecslést végezzen, valamint potenciális stratégiai partnereket kutasson fel.

Kara Pál, a Mol-csoport jogi igazgatójának az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorában azt mondta: a vállalat igazgatótanácsa 2013-ban kinyilvánította, hogy az INA vagy piacgazdasági alapokon működik, vagy pedig kivásárolják a magyar részesedést. Hozzátette, hogy a folyamat azóta is tart, a Mol nyitott a tárgyalásra.

A horvát kormány még 2014 elején fordult nemzetközi döntőbírósághoz, mert álláspontja szerint a Mol korrupció révén szerezte meg az INA irányítását, elmaradtak a részvényesi szerződésben vállalt, a horvát olajfinomítókban eszközlendő Mol-befektetések, és a magyar befektető megsértette a kereskedelmi társaságokra vonatkozó horvát törvényeket. A Mol mindvégig tagadta a vádakat.

A genfi döntőbíróság Horvátországnak a vesztegetésre, a társaságirányításra, valamint a 2003-as részvényesi megállapodás állítólagos megszegésére vonatkozó valamennyi kérelmét elutasította. A horvát kormány a svájci szövetségi bíróságon megkísérelte a választott bíróság döntésének hatályon kívül helyezését, ezt a bíróság múlt pénteken elutasította.

A döntőbírósági határozat után Andrej Plenkovic horvát kormányfő 2016. december 24-én rendkívüli sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a horvát állam kivásárolja a Mol Nyrt. részesedését az INA-ból.

Legutóbb Igor Szecsin, az orosz Rosznyefty vezetője a Jutarnji List című horvát napilapnak nyilatkozott arról, hogy a Mol részesedését az orosz vállalat veheti át az INA-ban, amennyiben a horvát kormány új stratégiai partnert keres.

Az INA 49,08 százaléka a Molé, és a magyar olajtársaság rendelkezik az irányítói jogokkal is a társaságban. A cég 44,84 százaléka a horvát államé.

Címlapkép: INA Press