Az AIG frissen kinevezett vezérigazgatója, Robert Benmosche nem lát problémát abban, hogy augusztus 10-i munkába állása után néhány nappal horvátországi villájába húzódott vissza. Az AIG élére már nyugdíjból visszatérő vezérigazgató a Reuters-nek elmondta: rengeteg munkát tud elvégezni Adriára néző házából, minden nap konferenciahívásokat bonyolít és minden információt megkap interneten. Éppen úgy tudok innen dolgozni, mint New York-i irodámból - tette hozzá. Nyaralását nem nézi jó szemmel mindenki az Egyesült Államokban, többek szerint a szövetségi pénzekből kisegített cégek vezetőinek másoknál jobban kell figyelniük magukra. Benmosche azért utazott a tengerhez, hogy felügyelje a szüretet szőlőültetvényein, illetve több időt szertne tölteni gyermekeivel és unokáival. Tervei szerint az amerikai Labor Day, vagyis szeptember 7-e után tér majd vissza New York-ba. A nyaraló a Peljesac-félszigeten van, kétórányi autóútra Dubrovniktól, 12 hálószobája van, körülötte pedig szőlőültetvények terülnek el. Az épületet 2001-ben, egymillió dollárért vásárolta a korábban a legnagyobb amerikai életbiztosító, a MetLife vezéreként dolgozó Benmosche. Amikor nem tartózkodik a birtokon a család, 400 eurós éjszakánkénti áron adják ki a villa szobáit. Benmosche fizetése évi 3 millió dollár készpénzt és 4 millió dollár értékű törzsrészvényt tartalmaz az AIG-nál, amit kiegészíthet akár 3,5 millió dolláros bónusszal is, ami szerinte az alsó határát jelenti a versenyképes sávnak. Tervei szerint 2-3 évig marad majd jelenlegi pozíciójában, reményei szerint pedig egy éven belül mindenkit lenyűgöz majd az AIG teljesítménye.