Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A vezérigazgató csütörtökön Párizsban elemzők és újságírók előtt annak a meggyőződésének adott hangot, hogy a General Motors német Opel és brit Vauxhall márkái a francia autóktól egyébként ódzkodó vásárlókkal egészíthetik ki a PSA ügyfélkörét, ugyanakkor nagy megtakarításokat is hoznak technológiai területeken. (Maga a Peugeot család támogatja az akvizíciót)

"A német Opel márka és a mi három márkánk ügyfélkörének preferenciái jól kiegészítik egymást" - fogalmazott, a francia csoport Peugeot, Citroen és DS márkáira utalva. Az egyesüléstől a PSA évi 1,5-2,0 milliárd eurós megtakarítást vár, valamint 2020-2022-re évi ötmilliós autóeladást, ami a Volkswagen után a második legnagyobb európai autógyártóvá tenné - írja az MTI.

A már tíz éve veszteséges és évente mintegy egymilliárd eurót elnyelő Opelről szólva a vezérigazgató megjegyezte, hogy a vállalatnak most segítségre van szüksége, mert nagyon hasonló helyzetben van ahhoz, mint amiben négy évvel ezelőtt a PSA volt. "Úgy gondolom tudunk rajta segíteni" - mondta. A PSA a 2014-es csődközeli helyzetből a francia állam és kínai befektetők tőkejuttatásával Carlos Tavares vezetésével vált nyereségessé. A csoport 2016-ban hat százalékos bevételarányos jövedelmezőségre tett szert, ami rekordmagas a cég történetében.