Vajon mi lehet az oka annak, hogy a legkiemelkedőbb vállalatvezetőket oly gyakran jellemzik súlyos viselkedési hibák? - indítja megválaszolhatatlan kérdéssel a napokban elhunyt Ferdinand Piech VW-vezérről szóló publicisztikáját Chris Bryant, a Bloomberg nagyvállalatokkal foglalkozó publicistája. Steve Jobs, az amerikai Apple legendás alapítója megszállottja volt annak, hogy a számítógépnek olyan gépnek kell lennie, amelyet könnyen, élvezhetően használhat bárki. Ez a szenvedélye tette vállalatát a világ legértékesebb cégévé, ugyanakkor legendák keringenek arról, milyen kicsinyes és durva tudott lenni kollégáival.

A 82 éves korábban elhunyt Piech ugyanilyen ellentmondásos személyiség volt. Nem kétséges, hogy elszántsága nélkül a Volkswagen nem vált volna azzá az óriási, évente 235 milliárd euró (a magyar GDP kétszeresét közelítő) árbevételt elérő, 600 ezer embert foglalkoztató, tucatnyi márkát kínáló, high-tech vállalattá, amivé vált.

Negatív példa

Hiába vallotta azonban, hogy a cégvezetésnek harmonikusan kell működnie, ezen a téren éppen ellenkező irányt követett. Arról ismerték beosztottai, hogy néhány szóval és legendás hideg nézésével meg tud semmisíteni bárkit semmi perc alatt. Azok a menedzserek, akik nem teljesítették az elvárásait, kisvártatva elvesztették beosztásukat. A jó vállalatvezetés tucatnyi szabályát vette semmibe, amire a legjobb példa, hogy óvónő feleségét beültette a VW igazgatóságába.

A vállalati menedzsmenttel foglalkozó tankönyvek esettanulmányként tálalhatják majd, mennyire rossz az az autokratikus, türelmetlen vezetési módszer, ami Piechet jellemezte. Ugyanilyen negatív példa lesz rajongása a látványprojektek iránt, kezdve az ezer lóerős Bugatti szuper sportautó kifejlesztésétől egészen az - egyébként zsákutcás projektnek bizonyult - VW Phaeton luxusautónak kitalált drezdai üvegpalota felépítéséig.

Pozitív példa

Bár vezetési stílusa miatt számos menedzsment-tanácsadó ereiben meghűlhet a vér, cége a világ legjobbjai közé számító autókat gyárt - folytatódik a Bloombert publicistájának elemzése. A Volkswagen vezetését az 1990-es éveben vette át. Kiborította, hogy azok a vevők, akik a cég központjában veszik át új autójukat, unalmas élményben részesülnek, ezért létrehozta az Autostadtot, amelyben a VW összes cége bemutathatja kínálatát és a vásárlók egy torony raktárból kapják meg autójukat robotrendszer segítségével.

Még a Ritz Carltront is rávette, építsen csiriviri szállodát az egyébként igencsak színtelen Wolfsburg iparvárosba, a Volkswagen főhadiszállásának közelébe a vásárlók és a turisták kényelmes elhelyezése érdekében. Ma évente kétmillió látogatót vonz az Autostadt, ami nyilvánvaló bizonyítéka, hogy a rá költött pénzt megérte a befektetést. A Bloomberg cikkírója ugyanígy vélekedik a Bugattiról: bár hatalmas veszteségeket okoz, az igazi fösvényeken kívül nincs olyan ember a földön, aki ne akarna egy ilyen autót (már ha lenne rá több milliárd forintnak megfelelő eurója).

Súlyos hibák

Piech sértetten adta át a helyét 2015-ben utódának, Martin Winterkornnak, ám ezzel elkerülte, hogy akkor robbanjon ki a VW dízelbotránya, amikor ő a nagyfőnök. A Bloomberg cikkírója nehezen érti, hogy Piech mérnök énje hogyan viselhette el, hogy a VW dízelmotorjai csak a károsanyag-kibocsátási tesztek manipulálásával, azaz csalással teljesítsék a környezetvédelmi előírásokat. A botrányért, ami 30 milliárd eurójába került az autógyártónak, ő is felelős. Ezt eredményezte az a vállalati kultúra, amelyben az alárendeltek nem mertek visszaszólni főnökeiknek és nem voltak független emberek a vezetőségben.

A dízelbotrány eredménye, hogy a tőzsdei befektetők továbbra is diszkonttal adják-veszik a VW-részvényeit. A nagy márka-összefonódás miatt nem válhat önálló vállalattá az erősen nyereséges Porsche, amely egymagában 100 milliárd eurót (az éves magyar GDP nagyságrendjébe illő összeg) érne, ami több mint az egész vállalat mai piaci értéke.

Megbocsátható(?)

Mindezen gondok ellenére a Bloomberg publicistája megbocsát Piechnek. Az európai politikusok sokat panaszkodnak arra, hogy a kontinensen nem jönnek létre olyan technológiai óriások, mint amilyen például az elmúlt húsz évben felépült amerikai Amazon.com a kereskedelemben. A Volkswagen azonban kivétel volt az rossz európai trend alól és az elmúlt időszakban mutatott elmozdulása az elektromos autózás felé arra utal, hogy tovább halad felemelkedésének megkezdett útján. Piech karriersztorija azt mutatja, hogy ott van esély a sikerre, ahol megvan az erős akarat és képzelőerő, illetve a szerencsés gazdasági-politikai környezet a technológiai és piaci fejlődésre.