Az ügylet listaértéke 3 milliárd dollár. A harmadik legnagyobb iráni légitársaság további harmincra opciót jelentett be. A szállítások 2022-ben kezdődhetnek el. A végleges megállapodáshoz szükség van az amerikai pénzügyminisztérium engedélyére- írja az MTI.

Az ENSZ Biztonsági Tanácsának öt állandó tagjából és Németországból álló hatok csoportja és Irán 2015 júliusában kötötte meg az iráni atomprogramról szóló megállapodást, ami lehetővé tette az Iránra kivetett nemzetközi szankciók egy részének feloldását.

Az Egyesült Államok 1995-ben rendelt el kereskedelmi embargót az iráni légiközlekedési ágazatra, így nyugati gyártók nem adhattak el sem repülőgépeket, sem alkatrészeket iráni légiközlekedési vállalatoknak. Alkatrészhiány miatt így az iráni légi flotta jelentős része a földön vesztegelt.

Az Aseman Airlinesszal kötött megállapodás a Boeing első új üzlete azóta, hogy Donald Trump amerikai elnök januárban hivatalba lépett. Trump ellenzi a szankciók feloldását eredményező atommegállapodást, és keményebb fellépést ígért Iránnal szemben, de konkrétan a repülőgépgyártókról nem beszélt. Az amerikai kereskedelmi minisztérium adatai azt mutatják, hogy a repülőgép-eladások a jelenlegi ütemmel nagyjából 18 ezer állást teremtenek vagy tartanak fent az Egyesült Államokban.

Az Iran Air nemzeti légitársaság decemberben írt alá 16,6 milliárd dollár értékű megállapodást a Boeinggel 80 repülőgép szállításáról, az Airbus európai cégtől pedig 100 gépet vásárol nagyjából 20 milliárd dollárért. Az Európai Unió tavaly decemberben tiltotta ki az Aseman Airlines repülőit biztonsági megfontolásokból.