Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Márpedig a Gólyafészek néven elhíresült ügy hónapok óta fejtörést okoz Andrej Babis cseh miniszterelnöknek. A rendőrség azzal gyanúsítja, hogy kormányfőként befolyásolta az uniós támogatások szétosztását úgy, hogy saját cégei, az Agrofert holding alá tartozó vállalatok jelentős támogatást kaptak.

Az Európai Bizottság már júniusban azt mondta, ha bebizonyosodnának a könyvvizsgálói jelentésben foglaltak, Csehországnak mintegy 20 millió eurót kellene visszafizetnie az Európai Uniónak.

Elmarasztaló ítélet esetén akár tízéves szabadságvesztés is kiszabható a vádlottakra. A Denník N hírportál hétfő reggel viszont azt közölte, hogy Jaroslav Saroch főügyész a Babis családtagjai és munkatársai elleni eljárást is leállította - írta a portál. A döntés azonban nem végleges, az ügy most a prágai főügyészség elé kerül, amely azt még felülvizsgálhatja.

Ales Cimbala, a prágai főügyészség szóvivője szerint mintegy 20 ezer oldalas aktáról van szó, amelyet a főügyészségnek most újra át kell vizsgálnia, a végleges döntést közölni kell az érintettekkel, és csak ezután lehet tájékoztatni a nyilvánosságot.