Nem sokkal vasárnap éjfél után - alig pár órával lecsúszva a korábban megadott határidőtől - a Teslának sikerült egy hét alatt ötezer darabot kulcsrakész állapotban legyártani a Model 3-ból. A Reuters alapján a Verge arról ír, hogy két dolgozó is megerősítette, a minőség-ellenőrzés elvégzésével teljesült a cél, amelyet még június elején ígért be az autógyár alapító-vezére, Elon Musk.

Az üzletember a Twitteren kicsit megtévesztően azt posztolta, hogy 7 nap alatt 7 ezer autót gyártottak, amely tényszerűen igaz is, mert az S és az X modelleket hozzászámolva valóban így történt. Azonban nyilván a legtöbben azt hihették, hogy túlteljesítették az 5 ezres vállalást.

A mostani eredményre azért is szükség volt, mert korábban ekkora legyártott mennyiséget 2017 végére tervezte a cég. Aztán finomítottak az ígéreten, és 2500-as heti darabszámról beszéltek a mostani első negyedévre, de ettől is elmaradt a Tesla. A Model 3 sikere fontos a vállalat jövője szempontjából: az olcsó típus hozhatja el az elektromos autók elterjedését.

A céget legtöbb részvényminősítő már bóvliba rakta: a Tesla 15 éves fennállása alatt még egyetlen egyszer sem tudott nyereséget elérni. Ráadásul június közepén a dolgozói létszámon faragni kellett, az akkor 37 500 fős állomány 9 százalékát elbocsátották. Egyelőre a mostani siker nyugtatólag hatott: míg pénteken a papírokkal 349,93 dollárért kereskedtek pénteken nyitáskor, addigra nap végére 342,71 dolláron zárt az árfolyam. Most viszont a nyitás előtti indikatív ár 360 dollár/részvény felett van.

A fotó forrása: Guus Schoonewille/ANP/AFP.