Az a pletyka járja a Volkswagen háza táján, hogy végső esetben visszatérhet az autógyártó élére Ferdinand Piech, a VW erős embere, a cégben jelentős tulajdonnal rendelkező két család egyikének feje - írja a Financial Times (FT). A múlt hónapban sokak ereiben megfagyott a vér, amikor vörös Bentleyje behajtott a vállalat wolfsburgi központjába. Az autót felesége vezette, Piech az utasülésről szállt ki, hogy részt vegyen az igazgatóság ülésén.

Látványos megjelenése azonnal elindította a spekulációkat arról, mit is akarhat. A találgatások a kremlinológia - vagy esetében inkább a piechológia - fogalomkörébe tartoznak. Piechnek nincs formális funkciója az autógyártónál, mióta tavasszal lemondott a cég elnöki posztjáról.

Akkor vesztesnek kiáltották ki abban a harcban, amelyet Martin Winternkorn vezérigazgató ellen indított. Szerinte le kellett volna mondania a vezetőnek, mert a VW-nél a járműeladások óriási bővülése ellenére rossz irányba mennek a dolgok. Nem mondta ki, de elemzők szerint arra gondolhatott, hogy a versenytársak előbbre járnak a hibrid és az elektromos meghajtás, valamint a vezetést automatizáló elektronika fejlesztésében.

Ott lebeg a cég felett

Látta, ahogy a vörös Bentlyvel behajtott? Ezzel azt üzente: visszatértem, én vagyok a főnök! - spekulált az FT munkatársának fülébe suttogva a vállalat egyik vezetője, aki korábban néhányszor összeakasztotta a bajszát a sztár menedzserrel, egyben tulajdonossal.

Mindenki arra kíváncsi: mit tudott a károsanyag-kibocsátást manipuláló szoftverről, amellyel a cég dízelautónak egy része átverte az emissziót ellenőrző teszteket. Sokak szerint egyfajta kísértetként lebeg a vállalat körül, láthatatlan, de a jelenlétét, befolyását legalábbis valószínűsítik azok, akik belülről ismerik a VW életét.

Piech 1992-től 2002-ig a vállalat vezérigazgatója volt, majd idén áprilisig, a vesztett csatáig övé volt az elnöki szék. A kilencvenes évek elején megmentette a Volkswagent a csődtől. Legendás erőszakos, ellentmondást nem tűrő vezetési stílusa. Hitvallása szerint neki a VW az első, a család a második, a pénz a harmadik legfontosabb dolog a világon. Továbbá azt vallja, hogy nem lehet a csúcsra juttatni egy céget úgy, hogy közben nem sérül a munkában részt vevők közti harmónia.

Ő a nagy nyertes

A tavaszi csata idején Matthias Müllert, a Porsche vezérigazgatóját akarta Winternkorn székébe ültetni. Eltelt fél év, és lám, ki vezeti a VW-t? Müller. És hol van az elődje? A süllyesztőben. Bár a vezetőváltás oka formálisan a károsanyag-kibocsátási botrány volt, amely több tíz milliárd euró kárt okozhat a VW-nek, sokan Piechet látják a változás mögött. Nem tudom, mit csinált, vagy hogyan csinálta, de ő a nagy nyertese az egész mostani felfordulásnak - fogalmaz a cég egyik korábbi vezető menedzsere.

És ez újra felveti a kérdést: mit tudott a trükkös szoftverről? Különösen annak tükrében, hogy a csalás idején végig ő volt az autógyártó elnöke. Érdekes lehet ezzel kapcsolatban, amit a VW egyik jelentős beszállítójának korábbi menedzsere mesélt az FT tudósítójának.

Kiváló vezető a vezető

Az Északi-sakkörön túli tesztpályán autózott együtt Piechhel. Kiváló sofőr, sokkal jobb, mint Winternkorn. Majdnem eléri egy tesztpilóta szintjét. Miközben az autó végsebességét méregette, a felerősödött háttérzajban folyamatosan kiabálta észrevételeit a hátsó ülésen jegyzetelő technikusnak - emlékezett vissza az illető.

Ez követően a beszállító és a VW vezetői együtt elemezték az eredményt. Akkoriban a felügyelőbizottság elnöke volt, de minden részletre odafigyelt, minden csavart ismert az autókban - mondja az idézett menedzser.

Piech ügyvédje nem kívánta kommentálni, hogy megbízója miről tudhatott vagy nem tudhatott a botrányos ügyben. Az autógyártó belső vizsgálatával kapcsolatban nem szivárgott ki olyan információ, miszerint az eljárás érintené a volt cégvezetőt.

A "kísértet" visszatérhet

Bár formális vezetői beosztása az elmúlt hónapokban nem volt a Volkswagennél, családjának jelentős részvénytulajdonán keresztül formálisan is megtartotta befolyását a vállalatra. Vagyona 40 százalékot veszített értékéből, miután a botrány szeptember közepi kirobbanása után szakadékba zuhant a VW papírjainak árfolyama. Hírek szerinte a Piech és a Porsche család arra használta fel az alacsony árat, hogy további tulajdonrészeket vásároljon.

Sok "piechologus" úgy gondolja, hogy titokban az igazi visszatérésre készül. Ha a vállalat gondjai tovább súlyosbodnak, visszaülhet a vezérigazgatói vagy az elnöki székbe. Egyszer már megmentettem a VW-t, csak én vagyok képes arra, hogy kirángassam a cégek abból a zűrzavarból, amibe került! Ezzel érvelhet, ha úgy hozza a sors - mondta az FT újságírójának a Volkswagen egyik riválisának egyik menedzsere.

Ezeket a találgatásokat erősítheti a cég botrányának legújabb szála, egyes Porsche-típusok belekeveredése a botrányba. Ez meggyengítheti az új vezérigazgatót, aki a Porsche-gyár éléről érkezett, hiszen ha tudott a dologról, akkor az a baj, ha meg nem, akkor az, hogy vezetőként ilyesmi történhetett az irányítása alatt lévő vállalatnál. Szakértők szerint már az is súlyos gond lehet, ha kiderül, hogy az új vezér előbb tudott a gondokról, mint az amerikai hatóságok, és elmulasztotta értesíteni azokat.