Bár a befektetési bankra kiszabott 550 millió dolláros összeg rekordnak számít, ekkora összeget ugyanis még egyetlen Wall Street-i cégnek sem kellett fizetnie a felügyeletnek a SEC által kiadott közlemény szerint. Több befektető azonban úgy véli, hogy ez az összeg csak egy legyintés egy olyan banknak, amely 13 milliárd dollárt keresett az előző évben.


A Goldman részvények már csütörtök zárás előtt néhány órával jelentős emelkedésbe kezdtek a tőzsdén, mivel a SEC bejelentette, hogy piaczárás után a céggel kapcsolatban az árfolyamra jelentős hatással bíró tájékoztatást fog közzétenni. Zárásra több mint 5, a zárás utáni kereskedésben pedig további 7 százalékkal emelkedett a cég részvényeinek árfolyama, átlépve ezzel a technikailag jelentősnek tartott 150 dolláros árszintet is, 153,4 dollárig szárnyalva.


Goldman Sachs-ot áprilisban csalással vádolta meg a SEC, miután a rendelkezésére álló információk szerint a társaság saját ügyfelei ellen játszott össze a hitelminsősítőkkel. A bank az ügyfelei részére értékesített CDO-k (származtatott befektetési termék, amelyben több különböző minőségű adós kötelezettségeit "csomagolták" egybe) mellékelt tájékoztatója nem volt teljes, s nem tüntette fel a termékekhez kapcsolódó összes kockázatot. Az ügy pikantériája, hogy a CDO-kban olyan jelzálog fedezetű kötvények voltak a mögöttes termékek, melyek áresésére maga a Goldman is spekulált, a Paulson & Co. nevű hedge fund céggel együtt, amely segítségére volt a termékek összeállításában. A bank tehát olyan terméket adott el az ügyfeleinek, amelyek bedőlésére ő maga is aktívan spekulált. Az ügy hátteréről bővebben itt olvashat.

A MarketWatch szerint a részvényesek hivogatták a GS vezetését és sürgették a megegyezést a SEC-kel, mert attól tartottak, hogy a hosszú ideig elhúzódó pereskedés miatt ügyfeleket veszíthet a bank. Egyes elemzők pedig korábban attól tartottak, hogy a bírság mértéke elérheti az egymilliárd dollárt is, s esetleg nem csak ügyfélpanaszban szereplő CDO-kra - ez alapján indult az eljárás -, hanem az összes ilyen típusú termékre kiterjed majd.

A GS az egyezség részeként elismerte, hogy a piacra dobott termékek nem voltak teljesen kidolgozottak. Az egyezség alapján megállapított 550 millió dollárból 250 millió a károsult befektetőket, 300 millió dollár pedig az amerikai kincstárat illeti - írja a Reuters. Az egyezséget még a szövetségi bíróságnak jóvá kell hagynia.

A mostani megegyezést elemzők kedvezőnek ítélik meg a Goldman számára, mivel úgy tűnik, ez alapján a SEC nem fog további eljárásokat indítani a bankház ellen a többi CDO-val kapcsolatban, csak az ügyben szereplő papírokra terjedt ki a vizsgálat. Ráadásul a vizsgálat nem nevezte meg egyik Goldman Sachs vezetőt sem vétkesnek az ügyben, sokan ettől tartottak a leginkább az ügy kirobbanásakor.