Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Azokat a teljes munkaidőben foglalkoztatott alkalmazottakat bocsátják el, akikkel a vállalat tavaly határozott időre kötött munkaszerződést - mondta Zan Zeba, a szakszervezet elnöke a sajtónak. Az optimista bejelentések után, miszerint az új tulajdonos növelni fogja a termelést és új munkahelyeket teremet, kellemetlen meglepetésként ért minket a hír" - mondta, majd hozzátette, hogy kevesebb dolgozóval nehéz lesz elérni a kitűzött célokat.

Denis Ostir, a Gorenje vállalat szóvivője elmondta, hogy nem hosszabbítják meg a most lejárt szerződéseket, mert azok szezonális szerződések voltak, amelyek gyakoriak egy vállalat működésében. Szavai szerint a vállalatnak alkalmazkodnia kell az ügyfelek igényeihez és a kereslet szezonális trendjeihez. Ugyanakkor jelezte, hogy a Gorenje új gyár létrehozását és évente egymillió tévékészülék gyártását tervezi, valamint 300-400 új munkahelyet hoz létre. Folyamatban van az ehhez szükséges dokumentáció beszerzése - tette hozzá az MTI tudósítása szerint.

Sajtóértesülések szerint azért váltak feleslegessé munkahelyek Szlovéniában, mert a Gorenje tavaly év végén termelése egy részét a szerbiai Valjevóban működő gyárába költöztette át.

A Hisense tavaly vette meg a Gorenje részvényeinek 95,42 százalékát, 293 millió euróért. A Gorenje, amely az egyik legnagyobb, exportra termelő szlovén cég, tavaly év elején jelezte, hogy stratégiai partnert keres. A Gorenje 2017-es profitja 84 százalékkal zuhant a költségek növekedése és az éleződő verseny miatt. A kínai vállalat kötelezte magát, hogy megőrzi a Gorenje márkanevet és megtartja az alkalmazottakat. A szlovéniai cég lesz a Hisense fő európai kutatási és fejlesztési, valamint termelési központja.

Az új tulajdonos a felvásárlást követően kivezette a Gorenje részvényeit a tőzsdéről.