Két táborra osztotta az európai autóipar vállalatait a következő uniós szén-dioxid-kibocsátási norma teljesítése. Az egyikben a német prémium autók előállítói, illetve az ebben a szegmensben az Audival vaskosan jelen lévő Volkswagen, a másikban a túlnyomórészt tömegautókat gyártó franciák, a PSA Peugeot-Citroen, a Renault, illetve az olasz FIAT és az Opel sorakoztak fel. A vita tárgya az a viszonylag bonyolult formula, amelyet az Európai Bizottság határoz meg az egész ágazatra vonatkozó norma szétosztására az egyes autógyártók között - derül ki a Financial Times cikkéből.

A jelenleg érvényben lévő - 2008-ban elfogadott - szabály szerint az európai autógyártók üzemeiből kikerülő személyautók 2015-től átlagosan legfeljebb kilométerenként 130 gramm szén-dioxiddal terhelhetik meg a levegőt. A cégek többsége szerint ez a cél tejesíthető, ezért elfogadják a korlátot. Meglehetősen éles vita után abban is sikerült megegyezniük, hogy közöttük az általuk gyártott járgányok súlya alapján osztják szét a terhet, ami azt jelenti, hogy a nagyobb, ezért nehezebb luxusautók gyártói az átlagnál komolyabb innovációval tudnak csak megfelelni a kihívásnak.

CO2-elnyelő autók kellenek

A BMW-Daimler-Audi hármas, háta mögött a befolyásos német VDA ágazati szakmai szervezettel azt akarja, hogy ez az elosztási szabály maradjon érvényben 2020 után is, amikortól 95 gramm/kilométerre kell leszorítani a szén-dioxid-kibocsátást. A VDA azzal érvel, hogy a nehézsúlyú német versenyzők vállára más most is aránytalanul nagy terhek nehezednek, és bizonyos autók - az Audi A9, a BMW 7-es sorozat, a Mercedes S osztály - a kategóriájukban rendelkezésre álló leghatékonyabb motortechnikával sem tudják teljesíteni az egyre szigorúbbá váló követelményeket.

Ellenfeleiknek viszont azzal kell számolniuk, hogy a tömegautókon - szemben a luxus járgányokkal - csak hajszálvékony profitráta érhető el és a válság miatt amúgy is le kellett faragniuk k+f büdzséjüket. Ezért úgy látják, a súly alapján történő felosztás fennmaradása nem tolja el eléggé a terheket a náluk sokkal jobb bőrben lévő prémiumcégekre. Egy menedzser a fejlesztés költségeit úgy jellemezte, hogy a jelenlegi felosztás fenntartása esetén a levegőben lévő szén-dioxidot elnyelő motorokkal is elő kellene állniuk ahhoz, hogy teljesíteni tudják a normát. Ez azt jelenti, hogy a csillagos égbe nőne az átlagos autók ára.

Ne kezeljenek úgy, mint a görögöket!

Egy másik a tömegautó-gyártásban dolgozó vezető szerint a szakmának kezd tele lenni a hócipője a németek folytonos nyomulásával. Az autógyártás kiterjedt iparág, és az európai autógyártókat tömörítő szakmai szervezetben (ACEA) minden itteni vállalat egyenrangú félként van jelen. Ehhez képest kezdjük úgy érezni, mintha úgy kezelnének bennünket, mint a görögöket az adósságválságban - dohogott.

A vita az elmúlt hetekben éleződött ki, mivel az Európai Bizottság várhatóan a héten teszi le az asztalra saját javaslatát az ügyben. Így a cégeknek az ACEA fórumain egyetértésre kellene jutniuk, hogy egységesen léphessenek fel az uniós akarat befolyásolása érdekében.

Eközben az ágazat megosztott a 20 százalékosra becsült kapacitásfelesleg lefaragásával kapcsolatban is. A VW, a Daimler és a BMW elutasítja Sergio Marchionne FIAT-elnök - egyben az ACEA jelenleg elnöke - javaslatát, miszerint brüsszeli irányítással, európai szinten kellene megállapodni az üzembezárásokról.