A magyarországi érdekeltséggel is rendelkező amerikai központú ipari konglomerátum szerdán közölte, hogy a folyamatos tevékenységből származó vesztesége részvényenként 1 dollár 15 centet tett ki, szemben az egy évvel korábbi 39 centes nyereséggel. Az árbevétel 5 százalékkal, 31,4 milliárd dollárra csökkent.

A tavalyi év egészét tekintve a General Electric árbevétele 1 százalékkal, 122,1 milliárd dollárra esett. A folyamatos tevékenységből származó vesztesége részvényenként 68 centet tett ki, szemben az egy évvel korábbi 89 centes nyereséggel - írta az MTI.

A General Electric már a múlt héten bejelentette, hogy a negyedik negyedévre elkönyvelt egyszeri tételek 11 milliárd dollárt tesznek ki, ebből 6,2 milliárd dollár a biztosítási üzletág eszközeinek átértékeléséből származik. A biztosítási üzletág problémái 2024-ig 15 milliárd dollárt emésztenek fel a nyereségből, így a közeljövőben nem várhatnak osztalékot a részvényesek. John Flannery vezérigazgató még azt is kilátásba helyezte, hogy három részre darabolhatják fel a vállalatot.

A GE 1989 óta van jelen Magyarországon, a legnagyobb amerikai befektető, és egyben az egyik legnagyobb magyar vállalat is. Több mint 10 ezer munkatársat foglalkoztat, 12 gyárat, 5 kutatás-fejlesztési központot és 3 üzleti központot üzemeltet. 2012 végén a GE és a magyar kormány stratégiai együttműködési megállapodást kötött.