A napokban érkezett a hír, hogy a The Dogpound nevű konditeremben - amelyben Gattyán György magyar üzletember-milliárdos (a képen jobbra) is tulajdonrészt szerzett - Justin Bieber Grammy-díjas popelőadó is megfordult. Sőt, a róla készült fotókon az is látszik, hogy az amerikai konditeremben egy Teqball asztal előtt pózol, amely szintén a Docler-cégcsoport milliárdos tulajdonosához köthető.

Gattyán még 2018-ban szerzett tulajdonrészt a The Dogpoundban. A terem New Yorkban található, és tulajdonosa még - egyebek mellett - Hugh Jackman, aki szintén lejár az edzőterembe - közölte Nemes Tamás, a Docler Holding kommunikációs vezetője a VG.hu-val.

A cég idén újabb termet nyitott, ezúttal Los Angelesben. A két konditerem igen népszerű az Egyesült Államokban, hiszen a Victoria's Secret modellek mellett színészek, celebek kedvenc helye lett - tette hozzá Nemes.

Gattyán György A 100 leggazdagabb 2019 szerint a harmadik leggazdagabb magyar 280 milliárd forintos becsült vagyonnal.

A The Dogpound története évekkel korábban indult el New Yorkból: Kirk Myers személyi edző (a képen balra) 2010-ben költözött a keleti parti városba és a kezdetekkor testvére lakásán tartotta meg az első óráit, majd szájhagyomány útján elterjedt a neve a többmilliós városban. Pár évvel később már Hugh Jackman testőreit kellett edzenie, majd magának a hollywoodi sztárnak is tartott külön órákat.

Jelenleg a New York-i edzőterem mintegy 300 ügyfelet szolgál ki, többek között modellek, profi sportolók kedvenc helyévé nőtte ki magát.

A Világgazdaság úgy tudja, mivel Gattyán Györgynek New Yorkban és Los Angelesben is vannak ingatlanjai, számos alkalommal családjával együtt vendége volt a New York-i edzőteremnek, így saját tapasztalata volt abban, hogy miben más a The Dogpound. Ezek után döntött a beszállásról. A cég a következő években egy Amerika-szerte látogatható prémium kategóriás franchise-ban gondolkodik, amely további nagyobb városokban is elérhető lesz.