Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A Google még májusban indított egy pilot programot Kaliforniában, melynek lényege, hogy a birtokában lévő Waze navigációs alkalmazás segítségével kötné össze az autósokat. A tervek szerint a Google szolgáltatása ősszel indulhat. A Google 2013-ban vásárolta meg a Waze-t, mely valós idejű információkat ad az alkalmazást használó autósokról - idézi a portál a Wall Street Journal értesülését.

Az Uber szolgáltatása nagyban hasonlít a hagyományos taxizásra abból a szempontból, hogy a keresleten alapul. Ezzel szemben a Google szolgáltatása a Waze segítségével az egy irányba haladó sofőröket és utazókat kötné össze.

A Google célja, hogy az utazási szolgáltatást biztosító sofőrök nem főállásban foglalkozzanak ezzel, hanem maradjon meg az utaztatás mellékállásként, ezzel elérhetővé válik az árak alacsonyan tartása.

A Waze jelenleg futó pilot alkalmazása mindössze mérföldenként 54 cent díjat számít fel, ami alacsonyabb az Uber és a Lyft által alkalmazott tarifáknál. A Google egyelőre nem gondolja azt, hogy a Waze sofőrök szolgáltatásából eredő bevételek után adókötelezettség merülne fel.