A nyereség növekedése a magasabb üzleti volumeneknek, a magasabb ügyfélszámnak, a csökkenő hitelezési költségeknek, a 2016 második negyedévében realizált Visa-tranzakció egyszeri hatásának (adózás utáni 3,7 milliárd forint) és a bankadó alacsonyabb szintjének köszönhető.

A K&H Biztosító pedig idén január-szeptemberben 2,2 milliárd forint adózás utáni eredményt ért el, ami 431 millió forint növekedést jelent az előző évihez képest.

Éves összehasonlításban hitelezési piaci részesedésünk a 2015. harmadik negyedévi 9,7 százalékról 2016 harmadik negyedévére 10 százalékra növekedett - jelentette be Hendrik Scheerlinck, a K&H Csoport vezérigazgatója.

Éves összehasonlításban a kkv-knak nyújtott hitelek állománya 11 százalékkal nőtt. A lakossági hitelezésben pedig az új jelzáloghitelek folyósítása 18 százalékkal emelkedett - tette hozzá Gombás Attila, a csoport pénzügyi vezetője.

A K&H nem auditált, konszolidált, IFRS eredménye (jan.-szept.)
Megnevezés2015 (milliárd Ft )2016 milliárd Ft
Nettó eredmény28,733,4
Működési eredmény (céltartalék-képzés és bankadó levonása előtt)45,945,4
Ügyfélhitel12531264
Ügyfélbetét13631564
Befektetési alapok állománya1021873
Működési bevétel109,3112,8
Működési költség (tranzakciós illetékkel)63,467,4
Forrás: cégközlés

A K&H Biztosító eredménye 24 százalékkal haladja meg az előző évit. Az idei harmadik negyedévet két számjegyű (12 százalék) növekedéssel zártuk a rendszeres díjas életbiztosítási termékekkel összefüggő bruttó díjelőírásnál, valamint 9 százalékos növekedést értünk el az egyszeri díjas termékeknél - sorolta Nik Vincke vezérigazgató.

Az életbiztosítási ágban kezelt vagyon értéke 2016 harmadik negyedévének végére elérte a 103,9 milliárd forintot, ami éves összehasonlításban 12,5 százalékos növekedésnek felel meg. A nem-élet ágban a díjbevétel 24 százalékkal, 21,2 milliárd forintra nőtt.