A kiberbiztonsági kockázatok kezelése okozza a legnagyobb kihívást a bankok számára a pénzügyi vezetők 89 százaléka szerint - állapította meg az EY nemzetközi kutatása. Ezt követi a munkaerő felvétele és megtartása, valamint a tehetségek fejlesztése (83 százalék).

A fenntartható üzleti siker legfontosabb kritériumának tartják a döntéshozók, hogy miként tudják megragadni a gazdasági fellendülésből adódó növekedési lehetőségeket, ezért elsősorban a technológiai fejlettségnél szeretnének előrelépni. A szektorra napjainkban inkább jellemző szabályozáskövető magatartás helyett így innovatív megoldások révén kezdeményeznék a fejlesztéseket - fogalmaztak a kutatás készítői. Szemléletváltásuk elsődleges célja, hogy megőrizzék piaci pozíciójukat, mivel jelenleg a válaszadók mindössze ötöde véli úgy, hogy az általa irányított szervezet digitálisan érett, ugyanakkor több mint 60 százalékuk szeretne változást elérni ebben a következő két éven belül.

A kutatás keretében a döntéshozók saját bankjuk pénzügyi teljesítményéről, stratégiai prioritásaikról és a technológiai adaptációval kapcsolatos terveikről nyilatkoztak a következő 12-36 hónap vonatkozásában. A felmérés 2017 novembere és decembere között készült.

Tíz évvel a gazdasági világválság kirobbanását követően már itthon is tapasztaljuk a fellendülést. Ebben a környezetben fontos, hogy a hazai pénzintézetek felismerjék, piaci pozíciójuk erősítéséhez vagy megtartásához elengedhetetlen, hogy merjenek befektetni az új technológiákba. A fejlesztéseket már sokan elkezdték, azok fő iránya az ügyfélélmény teljes újradefiniálása digitális termékek és szolgáltatások segítségével - mondta Demeter Ákos, az EY üzleti tanácsadással foglalkozó részlegének partnere.