Pénteken debütált az amerikai tőzsdén a kínai Luckin kávézólánc. A belépés jól sikerült, hiszen a részvény árfolyama a nyitónapon 20 százalékkal nőtt, így a cég piaci értéke már meghaladta a 4 milliárd dollárt. A két évvel ezelőtt alapított láncnak már 2370 egysége működik, és a végső cél, hogy megelőzzék a nagy vetélytárs Starbucks-ot.

A cégben az alapító Jenny Qian Zhiyan kívül egy sor kínai, szingapúri befektető lát fantáziát - de többek közt a BlackRock is fektetett pénzt a vállalkozásba.

A Luckin egyelőre még veszteséges, a múlt évet 475 millió dolláros mínusszal zárta, és a New York Times tudósítása szerint az idei évben is összehoztak már vagy 85 millió dolláros veszteséget. Ez nem is csoda, a Luckin ugyanis az alacsony árak mellett rendkívüli kedvezményekkel csábítja a kávé és tea szerelmeseit.

Bár egy csésze kávét ezer forint körüli áron adnak, minden nap akad valamilyen kedvezmény - így akár féláron is felhörpinthető egy adag eszpresszó. Egyik másik programjukban azokat jutalmazzák, aki hetente legalább hétszer látogatják a kávézókat, s így belekerülnek egy olyan vásárlói csoportba, amely készpénz-visszatérítésre jogosult. A cég kimutatásai szerint a nemrég zárult akcióban 7 millió dollárt osztottak vissza a vásárlóknak egy tízhetes programot követően.

Mindeközben a Starbucks sem tétlenkedik. A kínai kávé- és teapiacot is uraló amerikai lánc a szintén kínai Alibaba egyik leánycégével, az Ele.me céggel társult kávéforgalmazásra. A 2,7 milliárd dollárra tartott kínai kávépiacon több mint ötven százalékos piaci részesedéssel rendelkező Starbucks jelenleg 3600 tagból álló hálózatot üzemeltet, de 2022-ig meg akarja duplázni ezt a számot.

A Luckinnak az Euromonitor adatai szerint egyelőre még csak 2 százalékos a részesedése, a McDonalds McCaféi pedig 5 százalékot tudnak kihasítani a gyorsan emelkedő  ottani eladásokból. A sikeres tőzsdei bevezetés után a Luckinnek a terjeszkedés mellett bizonyítania kell, hogy nyereségesen működöni.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!