A Wall Street Journal ugyanakkor már tudni véli, hogy a Tesla és a sanghaji városvezetés között létrejött az egyezség, és csak a megfelelő pillanatra várnak, hogy bejelentsék az ügyletet. A lap értesülése szerint a sanghaji gyár 100 százalékban a Tesla tulajdona lesz.

Elon Musk, a Tesla vezérigazgatója a múlt év elején először beszélt arról, hogy három éven belül Kínában is gyárt elektromos autókat az amerikai cég - írja az MTI.

A kínai gyártás lényegesen csökkentené a Tesla autók árát az ázsiai országban, mivel mentesülnének a magas, 25 százalékos importvám alól. (Ismerje meg a Teslát jobban.)

A Tesla tavalyi kínai bevétele 1 milliárd dollár körüli volt, megháromszorozódott egy év alatt.

Márciusban a Tencent Holdings, Kína legnagyobb internetes cége 5 százalékos részesdést vásárolt a Teslában, 1,8 milliárd dollárért.