Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A miniszter az általa is jegyzett előterjesztésről szólva kijelentette, indítványuk elsősorban azoknak az emberi méltóságát védi, akik a nemzetiszocialista, illetve kommunista jelképek kereskedelmi használatakor sértve érzik magukat a holokauszt túlélőiként, vagy a kommunizmus áldozataiként.

Lázár János emellett arra kérte képviselőtársait, hogy minden esetben védjék meg a magyar nemzeti érdeket is, így amennyiben azt "védjegy vonalon" támadják, akkor arra egy védjegyüggyel válaszoljanak.

A Heineken-csoport stratégiai partnere a kormánynak, ezért a javaslat nem munkaadóként és adófizetőként támadja a céget, csak azt szeretné elérni, hogy a multinacionális cégek is tiszteletben tartsák a magyar nemzeti érdeket. A szóban forgó konfliktusnak lett volna kulturált rendezése, például egy közös védjegy-megállapodással, azonban a Heineken ezt nem kereste, hanem minden eszközzel megpróbált ellehetetleníteni egy magyar érdeket.