A múlt szerdán hivatalba lépett dél-koreai köztársasági elnök Mun Dzse In (Moon Jae-in) amellett, hogy a következő évtized végére a dízel járművek teljes száműzését helyezte kilátásba, választási kampányában arra is ígéretet tett: megbízatásának öt éve alatt arra fog törekedni, hogy 30 százalékkal csökkenjen a dízel járművek mikrorészecske kibocsátása.

A dízel járművek teljes kitiltása az utakról nehezen elfogadható megoldás lenne, hiszen kedvező fogyasztásuknak köszönhetően a preferált haszongépjárműnek számítanak a vállalati szférában - mutatott rá a KAMA (Korea Automobile Manufacturers Association) koreai autógyártók szövetségének az igazgatója a Yonhap hírügynökségnek adott interjúban.

Az autógyártók az Euro 6 emissziós norma teljesítése érdekében az elkövetkező években a korábbinál lényegesen alacsonyabb mikrorészecske kibocsátású dízel modelleket fognak piacra dobni. A dízel járművek betiltása nagy kárt okozna az autóiparnak. Sőt, a tiltás a magánszemélyek tulajdonában lévő dízel autókra is vonatkozna.

A koreai autóimportőrök és autókereskedők szövetsége, a KAIDA (Korea Automobile Importers & Distributors Association) vezérigazgatója elmondta, hogy az Euro 6 besorolású dízel motorok károsanyag kibocsátása csak egy százaléka a régebbi modellekének és ez a technológia fejlődésével csak tovább csökken. Alacsony fogyasztásban pedig semmi nem veszi fel a versenyt a dízellel.

A KAMA adatai szerint tavaly a forgalomba helyezett személygépkocsik 48 százaléka volt dízel, szemben a 2010-es 19 százalékkal. Az idén januártól áprilisig tíz importált autóból hét volt dízel Dél-Koreában.