Az érdekképviselet az utazókra tekintettel karácsonykor nem tart munkabeszüntetést, így december 23. délután és december 26. éjfél között biztosan dolgoznak majd a Ryanair-járatok német pilótái, de ezt az időszakot kivéve bármikor sztrájkba léphetnek.

A VC a nyomásgyakorlással azt akarja elérni, hogy a Ryanair vezetése kezdjen tárgyalást a piaci viszonyoknak megfelelő munkakörülményekről és fizetésről.

Közleményük szerint az olaszországi és a portugáliai pilóták szövetsége is sztrájkot helyezett kilátásba a következő napokra, az írországi Ryanair-pilóták pedig hétfőn szintén úgy döntöttek, hogy a bérharc eszközével - sztrájkkal, munkalassítással vagy a járatok közlekedését akadályozó más tiltakozó megmozdulással - küzdenek érdekeik érvényesítéséért.

A VC szerint "a pilóták tömött sorokban hagyják el a Ryanairt, mert csaknem valamennyi légitársaság jobb munkafeltételeket kínál".

A szakszervezet ad még "egy utolsó lehetőséget" a sztrájk megelőzésére, ehhez a cég vezetésének késlekedés nélkül ki kell nyilvánítania, hogy hajlandó tárgyalni a pilóták helyzetének javításáról.

A Ryanair közölte, semmilyen munkabeszüntetésről nem értesítették még őket a német pilóták, a légitársaság szerint ez csak a Lufthansa pilótaszakszervezetének "PR-akciója". Hozzátették: kezelni fogják a helyzetet, ha mégis sztrájkolnának a pilóták, de a szakszervezetet nem ismerik el, és bármilyen munkabeszüntetés ellenére sem tárgyalnak velük.