Az autógyártó még novemberben jelentette be, hogy az első európai gyára a Brandenburg tartományban lévő Grünheide-ben épül majd fel, nem messze a német fővárostól.

Ugyan az állami környezetvédelmi hatóság engedélyt adott a gyár építéséhez szükséges 92 hektáros erdő kiirtására, a gyár még nem kapta meg az építési engedélyt azaz úgy kezdték meg a terület megtisztitását, hogy még nincs is meg az összes engedélyük - írta a 444.hu a Guardian nyomán.

A bíróság vasárnapi közleménye szerint azért szólították fel a Teslát a fakivágások leállítására, mert már csak mindössze háromnapnyi munka lenne kivágni a maradék erdőt, miközben a bíróság még nem döntött azzal a beadvánnyal kapcsolatban, amit környezetvédő szervezetek adtak be a favágások ellen.

Kereszténydemokrata és FDP-s politikusok már jelezték, hogy komoly károkat okozna egy olyan döntés, amely azt a látszatot kelthetné, hogy Németország nem egy olyan hely, ahol könnyen lehet vállalkozni.

A korábbi bejelentés szerint a a berlini városhatártól nagyjából 10 kilométerre délkeletre fekvő üzemben a Model 3 és a Model Y autókat készítik majd, továbbá olyan modelleket, amelyek még csak tervekben szerepelnek. A villanyautó-gyártó azzal számol, hogy 2021 júliusában indítja el a Gigafactory 4 nevű gyárában a termelést.