Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Emma Arbuthnot azzal indokolta döntését, hogy nincs arra vonatkozó bizonyíték, miszerint Todoric politikai leszámolás áldozata volna Horvátországban. A bírónő a védelem minden erre vonatkozó érvelését elutasította - írta az MTI.

Az Agrokor alapítója (képünkön) szigorított feltételek mellett, de szabadlábon maradhat a jogerős ítéletig. A vállalkozónak minden nap jelentkeznie kell a rendőrségen, 21 óra után pedig nem hagyhatja el londoni lakását. Todoricnak hét napja van a fellebbezésre.

Az Agrokor tulajdonosa tavaly novemberben adta fel magát a londoni rendőrségen, miután Horvátország európai elfogatóparancsot adott ki ellene, és felkerült az Europol legkeresettebb bűnözőinek körözési listájára is. Sajtóhírek szerint a horvát ügyészség zároltatta a vállalkozó minden vagyonát, 64,4 millió eurót négy országban: Horvátországban, Nagy Britanniában, Hollandiában és Kanadában.

A 2016-ban csődközelbe jutott Agrokor elkészített konszolidált pénzügyi jelentéséből kiderült, hogy a konszern éveken keresztül meghamisította könyvelését úgy, hogy több banki kölcsönt is tőkeként könyvelt el, és ezzel félrevezette a pénz- és hitelminősítő intézeteket.

A Zágráb megyei ügyészség Ivica Todoricot azzal is vádolja, hogy törvénytelenül tett szert több mint egy milliárd kuna (közel 41 milliárd forint) haszonra. Todoric és két fia, Ante és Ivan Todoric még azelőtt elhagyták Horvátországot, hogy letartóztathatták volna őket. Utóbbi kettő később visszatért az országba és jelentkezett a hatóságoknál kihallgatásra. Ők most szabadlábon védekezhetnek.

Fotó forrása: Adrian DENNIS / AFP