Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az Eaton jelenleg Budapesten és Győrben már 350 munkavállalót foglalkoztat, az új központtal 2016 végéig mintegy 500-ra nő magyarországi alkalmazottainak száma. Kurt McMaken, az Eaton Európa, Közel-Kelet, és Afrika (EMEA) régióért felelős elnöke beszédében hangsúlyozta: az új budapesti szolgáltató központ ügyfélszolgálati és értékesítést támogató funkcióval egészíti ki az Eaton EMEA-régióbeli villamosenergiai és hidraulikai üzleti tevékenységének támogatását.

Magyar Levente kiemelte: az Eaton döntése magyarországi jelenlétének bővítéséről annak bizonyítéka, hogy a magyar gazdaságban továbbra is nagy lehetőségek rejlenek. Hangsúlyozta, hogy az energetikai szektor, az energiagazdálkodás a jövő és a jelen fontos területe, egy magas hozzáadott értéket képviselő szektor.

Kurt McMaken elmondta, hogy a budapesti üzleti szolgáltató központ az ügyfélszolgálati és értékesítést támogató funkció mellett technikai és felhasználói segítséget nyújt majd a vásárlók, értékesítők, nagykereskedők, forgalmazók és viszonteladók számára megrendeléseik intézésével kapcsolatban. Kifejtette, hogy az Eaton 1995 óta van jelen Magyarországon, ekkor alapították meg a cég 100 százalékos leányvállalatát, a Klöckner Moeller Hungaria Kft.-t. 2008-ban vásárolta meg az Eaton a Moeller csoportot, majd nevét Eaton Industries Kft.-re változtatta 2010-ben.

Jelenleg Budapesten működik az Eaton értékesítési csapata, illetve a cég több mint 90 forgalmazóból és partnerből álló, 55 városra kiterjedő hálózatán keresztül végzi az értékesítést. A cég 250 munkavállalót foglalkoztató győri üzeme a vállalat áramkörvédelmi termék- és alkatrészgyártási globális kompetenciaközpontja, amely világszerte szolgálja ki az ügyfeleket az ipari alkalmazások, a megújuló energia és az elektromos közművek területén - fűzte hozzá az igazgató.

Kurt McMaken kiemelte: az Eaton több mint 100 éve működik, tavalyi globális árbevételük 22,6 milliárd dollárt tett ki, termékeiket 175 országban értékesítik, és több mint 100 ezer munkavállalót foglalkoztattak világszerte. Kifejtette, hogy tavalyi bevételükből 13,8 milliárd dollárt a villamosenergia szektorban érték el, villamossági termékek, valamint villamosenergiai rendszerek és szolgáltatások értékesítésével. További 8,9 milliárd dollár bevételt pedig az ipari szektor - hidraulika, légi ipar, járműgyártás - területén értek el.

Magyarországon kiváló tehetségek vannak, jó nyelvi felkészültséggel, ez is indokolta az üzleti szolgáltató központ budapesti megnyitását - mondta Kurt McMaken, hozzátéve: idővel 150-ről 250-re szeretnék emelni alkalmazottaik számát a központban.

Magyar Levente elmondta: gazdasági társadalmi, és politikai szempontból is fontos és döntő lesz a következő időszakban, hogy egy ország hogyan tudja rugalmas energetikai megoldásokkal biztosítani a fenntartható fejlődést. A beruházás kapcsán hangsúlyozta, hogy a magyar-amerikai gazdasági kapcsolatok idén is rendületlenül fejlődnek, évek óta kétszámjegyű növekedés van a magyar-amerikai kereskedelmi forgalomban, és a Magyarországra irányuló amerikai befektetések területén is.

Magyar Levente elmondta: az Eaton a következő években is több száz képzett magyar fiatalnak kínál perspektívát és munkahelyet, esetleg olyanoknak is, akik egyébként külföldön próbálnának szerencsét. Leszögezte, hogy az Eaton továbbra is számíthat a magyar kormány nyitottságára és segítségére. (képünk illusztráció)