A Travel Service idén nyáron több új útvonalat repül Budapestről: az albán Tiranát vagy az egyiptomi Marsza Alamot. A kínálatukban lesz egy különlegesség: Budapestről és Debrecenből viszik a Costa Brava kedvelőit Barcelonába, de úgy, hogy a budapesti bázisról először egy rövid, 30 perces járattal átrepülnek Debrecenbe, s onnan Spanyolországba. Ez akár magyar belföldi járatként is értelmezhető - írta a napilap.

Márciusban megjelenik Ferihegyen az Iran Air, a légitársaság járatai október végéig hetente egy alkalommal repülnek Teheránból Budapestre és vissza. Jordániába indít járatot idén a Ryanair Ferihegyről, a gépek hetente kétszer közlekednek Ammanba. Összességében 2018 nyarán egymillióval több ülőhelyet kínálnak a légitársaságok a Budapestről induló járatokon, mint a tavaly.

Legutóbb 2006-ban volt egy rövid életű próbálkozás közvetlen Debrecen-Budapest repülőjárat működtetésére, ám fél évet sem élt meg. Az akkor még igencsak aktív a Malév és a német OLT közös járata heti 24 alkalommal vitt 33 utast a két legnagyobb magyar város között. Ám a cégek számításai nem váltak be, a tervezettnél sokkal kevesebben repültek. A két város közötti járatokat 2006. október 15-ei hatállyal beszüntették. Az a járat elsősorban azokat célozta meg, akik a Malév által kínált európai célpontokra akartak eljutni Budapestről - vagyis Debrecenben adták fel a csomagot és ferihegyi átszállással repültek tovább. A menetidő körülbelül 35 perc volt.

Fotó: Katona Vanda/Napi