Robert Lighthizer amerikai kereskedelmi főképviselő irodája hétfőn hozta nyilvánosságra azon európai termékek listáját, amelyekre büntetővámot vetne ki az Airbus szubvencionálása miatt. A 14 oldalas listán az élelmiszerektől kezdve a borokon, ruhaipari termékeken át helikopterekig és repülőgép-alkatrészekig több tucatnyi, Franciaországból, Németországból, Spanyolországból, Nagy-Britanniából importált termék szerepel. Az amerikai kormányzat megítélése szerint évi 11 milliárd dolláros kárt okoznak az Airbusnak nyújtott támogatások.

Az Egyesült Államok és a Németországot, Franciaországot, Nagy-Britanniát és Spanyolországot képviselő Európai Bizottság között 2004 óta dúl ádáz vita a világ két legnagyobb repülőgépgyártója, az amerikai Boeing és az európai Airbus szubvencionálásáról. Kölcsönösen azzal vádolják egymást, hogy a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) szabályaival nem összeegyeztethető támogatásokat nyújtanak a cégeknek. A WTO vitarendezési testülete tavaly májusban az Európai Uniót, idén áprilisban viszont az Egyesült Államokat marasztalta el.

Az Airbus szóvivője elmondta, intézkedéseket tettek, hogy eleget tegyenek a még nem teljesített, "viszonylag kisebb" követeléseknek. Hozzátette, hogy nagyon eltúlzott a 11 milliárd dolláros amerikai kárigény, és amúgy is a Kereskedelmi Világszervezet jogosult az összeg meghatározására, nem pedig az Egyesült Államok. Ohler kifejtette azt is, hogy a Boeing ügyében született múlt heti döntés alapján az Európai Unió kárigénye nagyobb lehet az amerikainál.

Az Európai Bizottság névtelenül nyilatkozó tisztségviselője szintén úgy vélte, hogy "erősen eltúlzottak" az amerikai ellenintézkedések. Emlékeztetve arra, hogy a kárigényeknek a WTO-n belüli elbírálása még hátra van. Jelezte, hogy Brüsszel megkezdte a válaszlépések előkészítését a Boeing-ügyben Washingtont elmarasztaló döntés után. Brüsszel ugyanakkor jelezte, hogy nyitott az Egyesült Államokkal való tárgyalásokra.

Az amerikai kereskedelmi főképviselő hétfőn közzétett nyilatkozatában elismerte, hogy a kárigény mértékét a WTO-nak kell megítélnie. Ezt a döntést idén nyárra várja Washington, és ezt követően azonnali cselekedni készül. Lighthizer ugyanakkor kikötötte, a végső cél az, hogy megállapodjanak az unióval a széles törzsű polgári repülőgépek tiltott szubvencionálásának leállításáról, és ha ez megtörténik, eltörlik a büntetővámokat.

Bruno le Maire francia gazdasági miniszter kedden úgy vélte, hogy az Egyesült Államok és az Európai Unió nem engedhet meg magának egy repülőgépipari konfliktust, és "baráti megállapodásra" kell jutniuk, tekintettel a világgazdaság növekedésének lassulására. Jelezte, hogy egyeztetni fog az ügyről amerikai kollégájával, akivel a héten Washingtonban a Nemzetközi Valutaalap tavaszi közgyűlésének alkalmából találkozik.