Az FCA luxus sportautó márkája a Maserati, nem kisebb célt tűzött ki maga elé, mint felvenni a versenyt a Teslával az elektromos autók piacán - írja az MTI.

Timothy Kuniskis, a Maserati márkaigazgatója bejelentette: kizárólagos együttműködési megállapodást kötöttek a Ferrarival hibrid, hálózatról tölthető (plug-in) hibrid és teljesen elektromos hajtásláncok fejlesztésére. A Ferrari 2016-ig a Fiat Chrysler csoporthoz tartozott, de továbbra is Sergio Marchionne, az FCA vezérigazgatója irányítása alatt áll.

A Maserati az ötéves üzleti tervidőszakban két teljesen új modellt mutat be, ezekből az egyik, a teljesen elektromos Alfieri "szuperautó" lesz, a másik pedig egy nagyméretű SUV. "Nagyon úgy néz ki, mintha szuperautónkkal magát a Teslát vennénk célba, és ez így is van" - jegyezte meg a márkaigazgató.

A Maserati 2022-re évi 100 ezerre tervezi növelni eladásait a 2017-es 50 ezerről. Timothy Kuniskis a szintén az irányítása alatt álló Alfa Romeo márkáról szólva a befektetői konferencián elmondta, hogy az ötéves tervperiódusban a Jeep és Maserati márkákhoz hasonlóan hibrid-elektromos verziókkal bővül az Alfa Romeo modellpalettája is és megszüntetik a dízeles verziók gyártását.

Mike Manley, a Jeep márkaigazgatója a Fiat Chrysler ötéves üzleti tervét bemutató befektetői konferencián közölte: az FCA jelenleg évi 1,9 millió Jeep modellt értékesít, a terepjáró kategóriában világszerte eladott minden tizenhét járműből egy Jeep - tudósít az MTI.

Hozzátette: az üzleti tervperiódus végére szeretnék elérni, hogy minden tizenkettő eladott terepjáróból egy Jeep legyen. Konkrét értékesítési tervszámot azonban nem nevezett meg.

A Jeep környezetvédelmi megfontolásból törli kínálatából a dízelmotorokat az európai és a közel-keleti piacokon - közölte. A Jeep modellek elektromossá tételéről szólva pedig rámutatott, hogy ez lehetővé teszi majd a motor nyomatékának a terepjáró autókban kifejezetten előnyös szabályozását is.

A Jeep új piaci szegmensek meghódítását szintén célul tűzte ki: lesz városi kisautó kategóriába sorolható SUV-modellje, valamint három üléssorral rendelkező nagyméretű SUV-modellje is.

Az Alfa Romeo öt év alatt hét új modellt mutat be és a tervperiódus végére az eléri azt az évi 400 ezres eladási számot, ami eredetileg a mostani tervperiódus végére volt kitűzve. Az Alfa Romeo az idén előreláthatólag 170 ezer autót fog értékesíteni a 2014-es 66 ezer után.